Connect with us

technokrata

Aki megoldást ajánl, annak komplex, megbízható szolgáltatást is biztosítania kell

Laptop

Aki megoldást ajánl, annak komplex, megbízható szolgáltatást is biztosítania kell

Győzött a Montana.

A „legeredményesebb HP viszonteladó az iparági szabvány szerverek értékesítésében” díjat a Montana Rt. kapta.

„Díjat, elismerést kapni nagy öröm, mert megmutatja, hová jutottunk el mások teljesítményéhez viszonyítva. Igazán nagy értéknek mégis azt tartjuk, hogy a Montana csapata önmagához képest évről évre egyre komolyabb eredményt produkál” – mondta Vadász Pál a Montana Rt elnök-vezérigazgatója.

„2005-ben jelentős lépést tettünk előre azon az úton, amelyen az ezredforduló tájékán indultunk el, s amelynek lényege, hogy a Montana Rt. csapata saját fejlesztésű szoftvereket hozzon létre. Portfoliónk már alapvetően megváltozott: a Montana szolgáltató szoftverházzá fejlődött. Szoftver fejlesztésünk zászlóshajója, a MonDoc System, ma a Microsoft alapú iratkezelők piacvezetője. Ebből származó árbevételünk 2005-ben 15%-kal emelkedett.”

A HP 2005-ben indította Kiemelt Partner Programját, amely az ügyfelek számára garanciát nyújt a magas színvonalú kiszolgálásra, a partnerek számára pedig biztonságot szakmai befektetéseikhez. Ezzel a „védjeggyel” a HP az ügyfelek felé igazolta partnerei hozzáértését, elkötelezettségét a magas színvonalú kiszolgálás iránt. A program a megszerzett szakértelmet és a piaci eredményességet díjazza.

„A HP Magyarországnak messzemenően igaza van” – mondta a vezérigazgató. „Aki megoldást ajánl, annak komplex, megbízható szolgáltatást is biztosítania kell. Ezért építettük ki Montana Quality minőségbiztosított rendszerintegrációs és support tevékenységi ágazatunkat, melynek tevékenysége iránt egyre nagyobb igény mutatkozik. Ennek az innovációnak eredménye az is, hogy a Montana Quality szakmérnökeink vezette csapat több „Kiemelt HP Partner” cím büszke tulajdonosa. ”

A mostani elismerés alapja, hogy a 2005-ös évben a Montana Rt. nevéhez fűződik a legtöbb HP iparági szabvány szerver értékesítése. Fontos kiemelni, hogy ezt az eredményt első sorban a Megoldásaink, mint a MonDoc System kapcsán sikerült elérni. Legjelentősebb fejlesztéseik a széles körben ismert nagy GSM szolgáltatók megrendelésére készültek. Ezzel a Montana olyan cégek munkáját segíthette, melyek szinte minden itt élő számára nyújtanak alapvető és rendszeresen igénybe vett magas színvonalú szolgáltatást.

„Örülünk a lehetőségnek és köszönjük a díjat.”



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek