Connect with us

technokrata

Számadó: Új termékkoncepcióval és fejlesztésekkel a multik ellen

Laptop

Számadó: Új termékkoncepcióval és fejlesztésekkel a multik ellen

A Számadó a vállalatirányítási rendszerek piacának változására a meglevő alapokon továbbfejlődő, kiforrott megoldásokkal, új fejlesztésekkel és jól tervezhető, korrekt értékesítési koncepcióval reagál.

A Számadó tizenöt éves fejlesztési múlttal létrehozott integrált ügyviteli és vállalatirányítási megoldáscsomagját –a multinacionális cégek térnyerésére válaszolva – új struktúrában értékesíti. A Számadó miniprojekt célja, hogy a vállalkozások pontosan kalkulálható költséggel és időtartam alatt vezethessék be a rendszert. Pár éve még a komplex vevői igényeket megvalósító, egyedi megvalósításokon volt a hangsúly, amely mellett mindig is léteztek gyorsan bevezethető, dobozos, illetve előre paraméterezett megoldások a Számadónál.

Az elmúlt hónapokban a nemzetközi megoldásszállítók azt sulykolják a hazai középvállalkozások vezetői fejébe, hogy hetek alatt megvalósítható egy összetett rendszer is. Erre válaszul fogalmazta meg a Számadó a mini-projekt koncepciót, amely azon cégek számára érdekes, amelyek igényei komplexebbek, mint a dobozos megoldások által nyújtott lehetőségek, de szeretnék előre tervezni a költségeiket, illetve a későbbi igényeik szerint bővíthető rendszert kívánnak bevezetni. A Számadó mini-projekt átfogó megoldást kínál pontosan meghatározott bevezetési időintervallummal, felhasználószám-függő, előre kalkulálható árazással. Az előre rögzített feltételekkel megvalósuló projekt a Számadó kiforrott módszertanának köszönhetően teljesen lefedi a megbízó igényeit, és nem fordulhat elő, hogy egy projekt túlzottan elhúzódik, szükségtelenül növelve a költségeket. Amennyiben pedig a használat során újabb igények merülnek fel – például újabb kimutatásokra, listákra van szükség – , ezek bármikor elkészíthetőek.

„Azzal, hogy projekt és tanácsadás-alapú árazásról áttértünk az árlistás árképzésre, potenciális ügyfeleink számára sokkal átláthatóbbá válik, hogy mit nyújtunk, és mennyiért” – mondja Kornis György, a Számadó igazgatója. „Ezzel egyszersmind azt is nyilvánvalóvá tesszük, hogy mindazokat a funkciókat és szolgáltatásokat nyújtjuk, mint a multinacionális rendszerek – anélkül, hogy nyugati színvonalú díjakat számláznánk vagy egy idegen logikát erőszakolnánk a felhasználóinkra.”

A mini-projekt mellett természetesen fennmaradnak a Számadó korábbi konstrukciói, így a projekt a valóban nagy, és egyedi igények kiszolgálására, a csomagok a kisvállalatoknak, az egyedi dobozos termékek, valamint az ingyenes könyvelő és számlázó programok.

A sajtóbeszélgetés másik témája a Web-Számadó alkalmazás bemutatása volt, amellyel a Számadó felhasználói Interneten keresztül is elérhetik cégük pénzügyi adatait, listáit és kimutatásait. A lekérdezés bármilyen internetes számítógépről webböngészőn keresztül történhet, Microsoft, Linux/Unix platformról, vagy akár kéziszámítógépről is. A tavaly ősszel indult fejlesztés révén a Számadó kiegészült egy webkiszolgáló programmal, amelynek segítségével a megfelelő jogosultsággal rendelkező felhasználók bármely előre definiált lista vagy lekérdezés aktuális állapotát megtekinthetik, és természetesen ezen listák köre is bővíthető.

„A Web-Számadó feladata, hogy az irodától távol dolgozó vezetőket a Számadó rendszerből származó naprakész információkkal lássa el. Gyakorlatilag minden jelenlegi és jövőbeli ügyfelünk számára hasznos funkciót teszünk ezáltal széles körben elérhetővé” – mondta Kornis György a Számadó Kft. igazgatója. „Fontos megkülönböztetni, hogy Web-Számadó feladata az információs igények kiszolgálása. Lehetőség van arra is, hogy az adatrögzítés, a könyvelés, sőt, akár a teljes ügyviteli rendszer – akár több távoli telephely összefogásával – webes alapon fusson – ezt ASP szolgáltatásként vehetik igénybe az ügyfeleink.”


A Számadó évnyitó sajtótájékoztatóján egy technikai bejelentés is elhangzott: korlátolt felelősségű társasággá alakult az eddig közös vállalati cégformában üzemelő Számadó.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek