Connect with us

technokrata

Montana: jó évzárás – jó nyitás

Laptop

Montana: jó évzárás – jó nyitás

A Montana Rt. remek évet zárt.

[A Montana Rt. közleménye] 2005-ben komoly lépést tettünk előre azon az úton, amelyen az ezredforduló tájékán indultunk el, s amelynek lényege, hogy a Montana Rt. csapata saját fejlesztésű szoftvereket hozzon létre. A stratégiaváltás eredménye felülmúlta a várakozásainkat. A Montana Quality Support és az erősödő rendszerintegrációs tevékenység mellett különös fontosságot nyert és komoly sikert hozott a cég saját szoftverfejlesztő tevékenysége. A szoftver ágazat zászlóshajója, a MonDoc System, mára a Microsoft alapú iratkezelők piacvezetőjévé vált. A cég ebből származó árbevétele 2005-ben 15%-kal emelkedett.

A hardver eladások a várakozásoknak megfelelően vesztettek súlyukból. Az árbevételből a kereskedelmi-telekommunikációs ágazat 37%-ban, az ipari szektor 28, a kormányzat 20, a nyugat-európai piacok 13 százalékkal részesülnek. A szolgáltatások termékportfolión belüli aránya újabb két százalékkal növekedett.

A stratégiai eredmények megteremtették az alapját annak, hogy a Montana tovább lépjen. A hosszú távú elképzelések komolyságát a Montana Rt. 2005. májusi közgyűlése a Társaság alaptőkéjének jelentős emelésével erősítette meg. A Montana Rt. eddigi 50 milliós alaptőkéje 350mFt-al, nyolcszorosára nőtt.

Az eddig eredményesen fejlesztett szoftverek mellett a társaság új fejlesztési trendek mellett is elkötelezte magát. Az Infovadász, amelynek kifejlesztésére a cég által vezetett konzorcium 400 millió forintot meghaladó Európai Uniós K+F támogatást kapott, gyökeresen új lehetőségeket nyit meg az informatika alkalmazásában.

Miközben a cég erőit jelentős K+F beruházásokra összpontosította, sikerült megőrizni eddigi nyereségességét is. Az előzetes, nem auditált pénzügyi eredmények alapján a Montana csoport a tavalyi eredményéhez hasonló nagyságrendű, 50 mft-os eredményt ért el a 2005-ös évben. Az értékesítés árbevétele meghaladta a 3,3 mrd forintot. Üzletpolitikánkat a kiegyensúlyozott, tervszerű gazdálkodás jellemezte, ennek eredménye, hogy a létszám megtartása mellett több mint 8%-kal csökkentek a működés költségei.

A 2006-os évben célunk az, hogy egyre jobban bekapcsolódjunk az Európai Unió gazdasági vérkeringésébe. Indulni fogunk olyan pályázatokon, amelyek K+F feladatok elvégzését teszik lehetővé, s amelyek európai projektek megvalósítását célozzák. Itthon is új irányok jellemzik a működésünket. Olyan területekre szándékozunk belépni, ahol a tudásmenedzsment terén megszerzett tudást és tapasztalatot hasznosíthatjuk. Ilyennek látjuk például a gyógyszeripart, a médiumokat, a vegyipart.

A Montana Rt. elmúlt éve egy továbbra is felfelé ívelő pálya lehetőségét alapozta meg.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek