Connect with us

Hirdetés

technokrata

Brit IT diplomát ad a SZÁMALK

Laptop

Brit IT diplomát ad a SZÁMALK

Angol nyelvű informatikai távoktatás.

A Számalk Oktatási és Informatikai Rt. együttműködést kötött a Heriot-Watt Egyetemmel a skót intézmény angol nyelvű informatikai távoktatásának hazai beindításáról. A brit diplomát adó, 2006 szeptemberében induló képzés nemcsak Magyarországon, de jelenleg Kelet-Európában is egyedülálló, így azt a Számalk a környező országokban is elérhetővé teszi.

„Az edinburghi Heriot-Watt Egyetem számos más fakultása és képzési formája mellett világszerte elérhetővé tette informatikai tárgyú, első és másoddiplomaként egyaránt megszerezhető, távoktatási rendszerű, egyetemi szintű képzését. A Számalk és az egyetem együttműködésével – a kelet-európai régióban elsőként – hazánkban is létrejött az a központ, amely a képzéssel kapcsolatos teendők ellátását végzi” – nyilatkozta Dr. Zárda Sarolta, a Számalk vezérigazgatója.

Teljes nemzetközi kompatibilitással bíró végzettséget ad a képzés, annak minden előnyével. Külföldön bárhol azonnal elfogadják, és a magyarországi multik is többre tartják, mint a hazai diplomákat. A nemzetközi diploma a gyorsabb céges előmenetelre, és a szakmai nyelv fölényes ismeretére is garanciát jelent. Ennek, és a kedvező tanulmányi időbeosztásnak köszönhetően a cégek szívesebben is állják a képzés tandíját.

A képzés gyakorlati és elméleti informatikai modulokat egyaránt tartalmaz, emellett a vezetési és marketingismeretek elsajátítására is hangsúlyt fektet. Az alapesetben hat féléves tanulmányi időszak alatt bioinformatikai, e-learning és e-commerce, alapvető ergonómiai, műszaki-, és szoftverfejlesztési jártasságot szereznek a diákok. A három nagyobb egység tudásanyaga három, nappali tagozatos évnek felel meg, minden egység 12 modult tartalmaz.

Természetesen a rendszer minden szempontból rugalmas, ki-ki saját ritmusában vehet fel egységeket. A diploma megszerzéséhez 36 egység teljesítése kötelező, ezt azonban nem feltétlenül kell három év alatt teljesíteni, a tanulmányi időszak akár 7 évig is elhúzható, bár ez nyilván szélsőséges eset. Minden modul átlagosan 100 órányi intenzív tanulást kíván.

Az interaktív, szövegen alapuló tananyagot speciálisan a BSc IT számára fejlesztették ki –emelte ki a vezérigazgató. A tanárok egyéni konzultációval, illetve a diákoknak megfelelő időpontú tantermi oktatással segítik a felkészülést.

A diákok a Heriot-Watt Egyetem és egyben a SZÁMALK teljes jogú hallgatói, így biztosítva van számukra a folyamatos konzultációs lehetőség a magyarországi oktatókkal.

A Heriot-Watt Egyetem csak akkreditált intézményekkel dolgozik együtt. Kelet-Európában a SZÁMALK az első olyan partnere (LLP – Local Learning Partner) az egyetemnek, amely jogosultságot kapott a BSc IT szak indítására. Az LLP-k olyan oktatási létesítmények, melyek több országban megtalálhatók, szerte a világon. Ezek az akadémiai központok és tanáraik a Heriot-Watt Egyetem által elismertek, és garantálják, hogy a tanítás szintje és minősége Angliában, vagy bárhol a világon azonos. Hogy ez mennyire így van, azt mi sem igazolja jobban, minthogy tanulmányaik ideje alatt a résztvevők bármikor áthelyeztethetik képzésüket az Egyesült Királyságba, a Heriot-Watt Egyetem területére, és ott nappalin folytathatják tanulmányaikat.

A Heriot-Watt a hazai LLP kiválasztásakor nemcsak azért döntött a Számalk mellett, mert mind az informatikai képzésben, mind a távoktatásban rendelkezik a megfelelő tapasztalatokkal és infrastruktúrával, de a környező országokban meglévő képviseletei révén a képzést a Kelet-Európai régióban is elérhetővé teszi. A SZÁMALK-nak már megfelelő gyakorlata van a brit felsőoktatással való együttműködésre. Az angol University of Hertfordshire kihelyezett üzleti BSc képzése 10 év óta van folyamatban a SZÁMALK-nál.

Az oktatás teljes egészében angol nyelven folyik, amihez magas szintű (TOEFL 550/213-nak, vagy IELTS 6.5-nak megfelelő) nyelvtudás szükséges. A jelentkezőknek mindössze ezt, befejezett középiskolai tanulmányaikat, és betöltött 18. életévüket kell igazolniuk ahhoz, hogy beiratkozzanak a Heriot-Watt BSc képzésére.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés