Connect with us

Hirdetés

technokrata

proALPHA: Régi-új szereplő a hazai ERP piacon

Laptop

proALPHA: Régi-új szereplő a hazai ERP piacon

A 2000 óta budapesti irodával rendelkező proALPHA Software Kft. a németországi tulajdonos döntése nyomán aktív piaci szereplővé lép elő a hazai ERP piacon.

A proALPHA Software AG 1999 végén hozta létre magyarországi leánycégét, hogy kövesse nyugat-európai ügyfeleit, akik akkorra már tekintélyes számban alapítottak és vásároltak üzemeket Magyarországon. A budapesti iroda feladata az elmúlt öt évben a főleg Németországból „örökölt” ügyfelek kiszolgálása volt, valamint a rendszer lokalizációjával kapcsolatos fejlesztéseket is itt végezték.

Lezárult a lokalizáció
A több éven át futó sikeres projekt befejeztével az új verziókkal kapcsolatos lokalizációs feladatok visszakerülnek a németországi központba. Ennek ellenére a magyarországi fejlesztés sem szűnik meg, a sokat próbált szakembergárda a jövőben a magyarországi ügyfelek növekvő fejlesztési igényeit elégíti majd ki.

A főleg kis- és középméretű gyártók igényeire fókuszáló proALPHA németországi vezetői ugyanis elérkezettnek látják az időt, hogy Magyarországon is elinduljon a kereskedelmi tevékenység. A konszern – kihasználva egy erős, immár magyar nyelven is elérhető termék előnyeit és ötévnyi hazai tapasztalatot – már az első, áprilisban kezdődő pénzügyi évben is jelentős bevételeket vár magyar leányától.

Vezetőváltás
Nem csak új üzleti stratégiával, de új ügyvezetővel is kezdte az évet a ProALPHA. A németországi anyavállalat döntésének hátterében a megváltozott üzleti stratégia áll, melynek végrehajtásához menedzser típusú vezetőt kerestek. Gajdos Attila feladata az aktív piaci jelenlét kialakítása lesz, így a konkurenciánál eddig Navison és Axapta üzletágat irányító szakember új oldaláról mutatkozhat be 2006-ban.


Az 1992-ben alapított proALPHA Software AG az információtechnológia egy innovatív és gyors ütemben fejlődő vállalata. A társaság átfogó, integrált vállalati megoldások fejlesztésére és bevezetésére specializálódott, elsősorban a gyártó és a kereskedelmi területeken működő középvállalatok számára.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés