Connect with us

Hirdetés

technokrata

KFKI-LNX szakmai előadások a Cisco Expon

Laptop

KFKI-LNX szakmai előadások a Cisco Expon

2005. november 23-24-én immár nyolcadik alkalommal rendezik az idei Cisco Expót. Mint a Cisco Systems legnagyobb magyarországi partnere, a KFKI-LNX ezúttal is a hálózatbiztonság, -üzemeltetés és -építés legújabb eredményeiről és tapasztalatairól tart átfogó szakmai előadásokat az érdeklődőknek.

A KFKI-LNX Hálózatintegrációs zrt. – mint eddig minden évben – most is támogatója a rendezvénynek, ezúttal mint a legmagasabb szintű platinaszponzor. Úgy gondoljuk – nyilatkozta Kászonyi Péter, a cég ügyvezetője –, hogy az ehhez hasonló konferenciák biztosítják a szakma számára a naprakész ismereteket, és lehetőséget adnak a gyakorlati tapasztalatok cseréjére is. Nem véletlen, hogy ez már a nyolcadik rendezvény, és évről-évre egyre nagyobb érdeklődés kíséri. Biztos vagyok benne, hogy a látogatók az idén is tartalmas rendezvényre számíthatnak – húzta alá a cégvezető.

Szarvasy Zoltán a biztonságos telefon és távmunka rendszer az államigazgatásban címmel tart előadást. Az államigazgatási szervezeteknél a működési folyamatok optimalizálása, a hatékonyság növelése egyre hangsúlyosabb. A legtöbb államigazgatási szervezet működési folyamatai az adat- és hangkommunikáció terén azonban túl bonyolultak ahhoz, hogy azokat megfelelő tervezés nélkül megváltoztassák. Az előadáson bemutatásra kerülő esettanulmány azt szemlélteti majd, hogyan lehet az igényeknek megfelelő, optimális működés mellett a technológia által nyújtott lehetőségeket is maximálisan kihasználni.
Hosszu Péter és Kiss Adrienn (Nissan) a Nissan 2005-ös nagyberuházásáról, a Magyarországon kialakított nemzetközi támogatóközpontról számol be. Az előadás két részből áll: a vendégelőadó a Nissan képviseletében a cég üzleti folyamatainak és IT infrastruktúrájának viszonyáról, míg az LNX képviselője a műszaki megoldásban rejlő szakmai értékekről ad tájékoztatást.

Papp Jenő előadása azt boncolgatja, hogy egy IP-telefónia beruházás a vállalatok életében nem pusztán technológiai váltás, hanem egyúttal lehetőség arra, hogy üzleti folyamataik hatékonyságát ugrásszerűen megnöveljék. A beruházás eredményessége azon múlik, hogy mennyire sikerül az IP-alapú kommunikáció kiterjesztése révén integrálni a kiszolgáló informatikai apparátust. Az előadás az integráció fontos területeit mutatja be technikai szemmel (pl. IPCC, AD integráció, videókommunikáció), kiegészítve a rendszerintegrátor életszerű tapasztalataival.

A Security részlegben Bartos Balázs az öt leggyakrabban előforduló hálózatbiztonsági hibát elemzi. A 45 perc során megismerkedhetünk “rémálmaink hálózatával” – ahol a wireless hálózatunkat már a parkolóból feltörik, a rendszergazda lehallgatja az igazgatóság IP-telefonjait, otthonról hozott kártékony alkalmazások vonulnak végig a számítógépeken rendszeresen, és fogalmunk sincs, hogy egyáltalán mi történik a hálózatbiztonsági eszközeinkkel. A problémák bemutatása után természetesen ezek megoldásához is segítséget kapunk.

Ugyanebben a szekcióban Suba Attila a hálózatbiztonság legújabb tervezési módszertanába enged betekintést. Felhívja a figyelmet: a hálózatbiztonság több mint a legújabb hálózatbiztonsági eszközök megvásárolgatása. A biztonság tervezése együtt kell, hogy történjen a hálózat tervezésével. A cél, hogy a biztonsági architektúra ne csak rajzon mutasson elegánsan…

Kulcsár András az adatközpontok megvalósításának nehézségeit vázolja. Adatközpont megvalósításával egy vállalat IT-erőforrásai centralizálhatók, így azok megbízható és biztonságos rendelkezésre állása könnyebb. Ehhez számos hálózati technológiát kell ötvözni kezdve a layer 2 kapcsolástól a tűzfal technológián keresztül a SAN-rendszerekig. Az adatközpontok megvalósítását azonban az alapoktól, az OSI modell “nulladik” rétegétől kell kezdeni, ami többek között magában foglalja az álpadló építést, a szünetmentes tápellátást, az automatikus oltórendszereket, a tűzjelző rendszert. Az előadás az adatközpont hálózati elemeire fókuszál, de ezenfelül a hálózat fizikai környezetének elemeit is röviden bemutatja.

Győri Gábor előadásában rámutat: a szolgáltatói rendszerekben egyértelműen teret nyertek az IP alapú megoldások. Ahhoz, hogy az új szolgáltatások, az IP alapú hang- és videó-átvitel minősége garantálható legyen, új technikákra van szükség MPLS hálózatokban, úgymint a gyors konvergencia, QoS megoldások, AToM, Traffic Engineering. Az előadás ezen technológiák elméletéből és alkalmazási gyakorlatából villant fel példákat.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés