Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jogosult a Montana

Laptop

Jogosult a Montana

Két fontos kategóriában is jogot szerzett A Montana Rt. arra, hogy a központosított közbeszerzés keretében kormányzati intézmények megrendeléseit teljesítse.

A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) által indított közbeszerzési eljárásban a nagyvállalati és általános kategóriában is sikeres a Montana által benyújtott pályázat. A „hálózati aktív eszközök és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése” területének becsült keretösszege több mint 6Mrd forint. E területen szerzett jogot a Montana Rt. arra, hogy a kormányzati intézmények számára a központosított közbeszerzés keretében megvalósuló beruházásokban szállítóként részt vegyen. Szakértői feladatai ellátása mellett meghatározott termékcsoportok szállítását is végezheti. Ilyenek a 3COM és HP aktív hálózati eszközök. Ezek közé tartoznak s switch-ek, hubok, routerek, tűzfalak. Ehhez kapcsolódnak az IP telefónia bevezetéséhez szükséges eszközök és a mind népszerűbb vezeték nélküli megoldások is. A fegyvertárban helyet kaptak a Systimax passzív eszközök is.

A hálózatépítés és a hálózati szolgáltatások fejlesztése jövőbe mutató feladat. A Montana Rt. a magyar számítógépes hálózati megoldások piacának meghatározó szereplője. Gágyor Gábortól, a Microsoft Partner Managerétől nemrég értesültünk arról, hogy harmadik Gold Partnerségének megszerzésével a Montana az Európai Microsoft Partnerek felső 10%-ába tartozó elit megbecsült tagja lett. Sokéves tapasztalata, egyedülálló referenciái, magasan képzett szakemberei garanciát jelentenek arra, hogy ügyfelei számára optimális, minőségi hálózati infrastruktúra tervezzen és telepítsen. A cég Montana Quality Support tevékenysége keretében készen áll arra, hogy az általa megvalósított rendszerek műszaki támogatására akár 7x24x365 órát is lefedő szolgáltatási szintet biztosítson.

„Számunkra megtisztelő a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság tenderén elért eredmény. Az a dolgunk, hogy eredményes, sikeres együttműködésünk eredményeképpen megrendelőink is elégedettek legyenek azzal, hogy a tender után minket választottak” – mondta Kun Éva, a Montana Rt. vezérigazgató helyettese.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés