Connect with us

Hirdetés

technokrata

A 100 dolláros laptop

Laptop

A 100 dolláros laptop

Kíváncsi arra, hogyan néz ki a harmadik világ mobil számítógépe? Érdekli, miként lehet alig 20 ezer forintnyi összegből működőképes (és használható!) számítógépet létrehozni? Akkor kattintson!

Egy éven belül megjelenhet a piacon az a hordozható számítógép, aminek előállítási költsége durván 100 dollár, közölte a kezdeményezés megálmodója, az MIT Media Lab vezetője, Nicholas Negroponte. A Tuniszban zajló nemzetközi konferencián (ahol többek között szóba került az is, hogyan irányítsák az Internetet, lásd kapcsolódó híreinket) Negroponte elárulta, hogy az általa létrehozott nonprofit szervezet már tárgyal a gyártókkal; az első megrendelések 2006 február-márciusa környékén születhetnek meg. Hat ország különösen komoly érdeklődést mutat a projekt iránt, többek között Thaiföld és Brazília kormányzata is kíváncsi, mire képes az eszköz.

Nos, eddig a többi érdeklődő is csak a sötétben tapogatózhatott, de a nemzetközi eseményen végre sor került a prototípus bemutatására. A jelenleg végsőnek tekintett design egy alacsony energiaigényű kijelzőt tartalmaz, amely fekete fehér módban 40 percig működőképes, a géphez szerkesztett tekerentyű (avagy kurbli, kinek hogyan tetszik) egy percnyi használatát követően. Ez utóbbival lehet energiához juttatni a kis eszközt – ami első hallásra meglepőnek tűnik, de más egyszerű módszer nem nagyon kínálkozik olyan helyeken, amelyek infrastruktúrája még a villamos áram vezetékes formáját is nélkülözi. A világ legszegényebb régióiban többnyire ez a szomorú realitás.

Kevésbé lehet már megindokolni a színvilágot, amely a lime-zöld, a sárga és a fekete keverékéből áll össze. A „One laptop per child” (Egy gyerek, egy laptop) szervezetet létrehozó Negroponte azzal magyarázta a szokatlan külcsínt, hogy mivel a gyerekeket tervezik ellátni a hordozható számítógéppel, ezért a játékosság üzenetét szerették volna átadni az élénk, világos színvilággal. Mindazonáltal Kofi Annan elismerését elnyerte az eszköz: az ENSZ főtitkára nyíltan dicsérte mind a kezdeményezést, mind a prototípust. Szerinte a 100 dolláros laptop létrejötte a globális szolidaritás és a vállalati kötelezettségvállalás megnyilvánulása.

Nehézségek
Milyen feltételekkel lehet hozzájutni a kis noteszgéphez? Legalább 1 millió darabot kell belőle kormányzati szinten rendelni, s a megvásárolt eszközöket az iskolás korú gyerekeknek saját tulajdonba kell adni. Negroponte tervei szerint egyébként két év alatt mintegy 10 millió darabot terveznek gyártani és értékesíteni a laptopból (mely érdekes módon még mindig nem kapott nevet). Azért, hogy odáig eljussanak, az amerikai férfi már eddig is kemény csatákat vívott meg: nem könnyű 100 dolláros árszintre leszorítani egy (még ha funkcionalitásában leegyszerűsített is) laptop előállítási költségeit. Ezért is állt elő a helyzet, hogy jelenleg inkább a 110 dollárhoz áll közelebb ez az érték. Negroponte ki is jelentette, hogy nem ígérik, hogy pont 100 dollár lesz az ára, az sincs kizárva, hogy 115 amerikai zöldhasút kell majd kiadni érte – de a lényeg az, hogy ezen az árszínvonalon marad (és a jövőben talán még tovább is csökkenhet).

Még nagyobb problémát jelent, hogy vajon eléri-e egyáltalán célját a kezdeményezés. Egy átlagos nigériai évente mintegy 1000 dollárnak megfelelő összeget keres, azaz magyar forintra átszámolva havonta alig több mint 15 ezer forintot tud betenni a közös kasszába. Ez pedig nagyon kevés a család megélhetésének biztosításához, és biztos nagy lesz a kísértés, hogy a családfő több mint egyhavi jövedelmét kitevő kis eszközt eladják, például élelemért cserébe. A másodlagos piac létrejöttét megakadályozni kívánó Negroponte szerint az egyik megoldás az lehet, ha a készüléknek néhány naponta fel kell jelentkeznie a hálózatra, vagy automatikusan letiltódik a működés.

Processzor, memória, kijelző, OS
Végül pedig a technikai részleteket érdeklők számára: a tervezett design egy 500 MHz-es processzorral, 1 GB-nyi adattárolóval és egy két üzemmódra képes kijelzővel számol. Ez utóbbi (amint azt már fent is említettük) képes monokróm és színes megjelenítésre is. Az egyelőre még nem tisztázott, hogy mennyi kurblizás szükségeltetik a nagyobb energiaigényű színes üzemmódhoz. Az viszont már szinte biztosra vehető, hogy valamilyen nyíltforrású operációs rendszer fog futni a laptopon, valószínűleg Linux.

A projekt mögött olyan cégek sorakoztak fel, mint a Google, az AMD és a Red Hat.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés