Connect with us

Hirdetés

technokrata

Érdekvédelem: nem kell fizetni járulékot a részvényopciók után

Laptop

Érdekvédelem: nem kell fizetni járulékot a részvényopciók után

Megvédte tagvállalatainak érdekét az IVSZ.

Eredményes volt az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és más szervezetek erőfeszítése a természetbeni juttatások adó- és járulékterheinek emelésével szemben, így az érintett vállalatok munkatársai nem kényszerülnek majd 41,5 százalékos járulékterhet fizetni a 2005. szeptember előtt kötött szerződés alapján lehívott részvényopciójuk után.

Az adó- és járulékszabály augusztusban bejelentett szigorítása igen hátrányosan érintett volna minden olyan vállalatot, amelynek munkatársai részvényopcióban részesülnek. Míg ugyanis az eredeti szabályozás szerint a részvények értékesítéséből befolyt összegek 38 százalékát személyi jövedelem adóként, 11 százalékát pedig egészségügyi hozzájárulásként kellett befizetni az államkasszába, addig a tervezett módosítás szerint a teljes adó és járulékteher 79,5 százalékra emelkedett volna.

A részvényopcióra vonatkozó adó és járulékterhek emelése az ország egészének versenyképességét is negatívan befolyásolta volna a külföldről finanszírozott újabb munkahelyek létrejöttének akadályozásával. Az IVSZ álláspontja, hogy a versenyhátrányunkat tovább növelő intézkedések helyett a nemzetközi és a hazai vállalatok ösztönzésére van szükség a gazdaság dinamizálása érdekében.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége komoly erőfeszítéseket tett a számtalan kedvezőtlen következménnyel járó módosítás megakadályozására, folyamatosan közvetlen egyeztetések folytak a döntéshozókkal, s álláspontjukat minden lehetséges fórumon hangoztatták. Erőfeszítéseik sikerrel jártak, és hétfőn, a parlamenti szavazás a járulékemelést elvetette.

Az IVSZ üdvözli, hogy a szabályozó visszavonta a piac számára előnytelen változtatásokat, és a jövőben is minden esetben fellép az infokommunikációs szektor érdekeit, és ezen keresztül az ország versenyképességét veszélyeztető módosítások, törvényjavaslatok ellen. Kovács Zoltán, a szervezet elnöke így nyilatkozott: „Az IVSZ célja, hogy a fejlett gazdaságokban általánosan használt eszközök, az előnyös adózási konstrukciók Magyarországon is segítsék a kis- és középvállalatok növekedését. A kedvező adózási feltételek nagyban segíthetik ugyanis az amúgy forrásszegény vállalkozásokat a gyorsabb fejlődés finanszírozásában.”



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés