Connect with us

technokrata

A rendőrség besegít a jogvédőknek

Laptop

A rendőrség besegít a jogvédőknek

Hivatalos bejelentés: a jogvédő szervezetek együttműködési megállapodást kötöttek az ORFK-val.

A mai napon együttműködési szerződést ír alá az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA), a Business Software Alliance (BSA) és a Szövetség a Szerzői Jogokért (ProArt) jogvédő szervezet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságával, hogy a jövőben együttesen vegyék fel a harcot a szerzői jogsértő tevékenységek ellen. Az együttműködés célja a szerzői- és a szerzői joghoz kapcsolódó jogsértések elleni közös fellépés, illetve a legális szoftver-alkalmazások valamint a művészeti és szellemi alkotások törvényes terjesztésének elősegítése.

Az együttműködés az utóbbi időben különösen szükségessé vált, hiszen az internet használatának terjedésével a szerzői jogsértő tevékenységek – mint pl. a filmek, zeneművek, szoftverek illegális letöltése és terjesztése – száma növekszik. A bűncselekménynek minősülő szerzői jogsértő tevékenységek nagy kárt okoznak az államháztartásnak, a jogtulajdonosoknak, az alkotóknak, előadóművészeknek és a jogdíj-tulajdonosoknak egyaránt.

A három jogvédő szervezet és az ORFK nyitott további jogvédő szervezetek csatlakozására is, hogy egymás tevékenységének kölcsönös támogatásával eredményesen fel tudják venni a harcot a szerzői jogsértések ellen.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek