Connect with us

technokrata

Sun nemzetközi Solaris-verseny egyetemek részére

Laptop

Sun nemzetközi Solaris-verseny egyetemek részére

A Sun Microsystems bejelentette a Solaris University Challenge elnevezésű, egyetemisták részére meghirdetett versenyét

A kiírás értelmében a cég pénzjutalommal és különböző díjakkal jutalmazza azokat a diákokat, akik a világ legfejlettebb operációs rendszerén, a Solaris 10-en, vagy a Sun nyílt forráskódú Solaris-közösségében, az OpenSolarisban fejlesztik projektjeiket. A Solaris 10 egyetemi versenyre a részt vevő országok akkreditált felsőoktatási intézményeinek hallgatói, végzős diákjai, valamint tanárai és informatikai munkatársai jelentkezhetnek. A 2005 novemberében induló megmérettetés 2006 júniusán ér véget.

A kezdeményezést a Sun itthon is támogatja
A solaris_university@sun.com e-mail címen konzultációra lehet jelentkezni a versennyel kapcsolatban. A hazai szakemberek várják azoknak az érdeklődőknek a szakmai kérdéseit, akik részt akarnak venni a nemzetközi programban. A cég hazai leányvállalata október 27-én a Solaris 10 nyílt napon az Aquincumban is várja az érdeklődőket, akik a szakmai bemutatón a Solaris 10 mélységeit ismerhetik meg. A nyílt napra, valamint az ahhoz kapcsolódó konzultációra a szakmai nap weblapján lehet jelentkezni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek