Connect with us

technokrata

Kalóz CD-k: elkapták a legnagyobbakat

Laptop

Kalóz CD-k: elkapták a legnagyobbakat

A szerdai napon egy szövetségi bíró minden idők legnagyobb fogásának nevezte az Egyesült Államokban annak a három embernek a letartóztatását, akik kalóz CD-k terjesztésével foglalkoztak.

A 29 éves Ye Teng Wen, a 30 éves Hao He és a 33 éves Yaobin Zhai által fenntartott hálózatra a múlt héten csaptak le a hatóságok. A három férfit azzal vádolják, hogy durván 325 ezer zenei és szoftvertartalommal bíró CD-t másoltak le illegálisan. A letartóztatottak közül kettő amerikai állampolgárságú, míg a harmadik (vélt) elkövető USA-beli munkaengedéllyel rendelkezett.

Több millió dolláros kárt okoztak az engedély nélküli disztribúcióval, állítják most a vád képviselői. Ráadásul nemcsak a szerzői és kiadói jogok megsértésének vádjával kell szembe nézniük, hanem azzal is, hogy a CD-k címkézésnek eredetihez közelire alakítása külön tétel lesz a bűnlajstromban. A gyűjteményben egyébként a latin zenei albumok és a Symantec szoftverei domináltak – az egyes darabok szerte az országban elérhetőek voltak. Az egyik hamisítványra például egy Chicago-i boltban akadtak rá.

A három, San Francisco-hoz közel élő férfi óvadék ellenében szabadlábon várhatja a tárgyalás napját, melyet a bíróság két héttel későbbre, október 27-re tűzött ki.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek