Connect with us

technokrata

Megnyitotta kapuit a Magyar Technológiai Központ Kínában

Laptop

Megnyitotta kapuit a Magyar Technológiai Központ Kínában

A HTEC-China ünnepélyes megnyitójára 2005. október 13-án, a shenzheni „China Hi Tech Fair” rendezvényen került sor.

Magyar Információs Technológiai Központ nyitja meg kapuit Kína Shenzhen városában 2005. október 13-án — jelentette be Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter 2005. október 4-én, Zu Zhusou kínai nagykövettel folytatott tárgyalásán. Fordulóponthoz érkezett az a szoros, magyar-kínai együttműködés, amelynek meghatározó eleme — mind kormányzati, mind az üzleti szférában — az informatika és a hírközlés. Az elmúlt időszak kormányzati kapcsolatok terén elért eredményei konkrét mintaprojektek kivitelezésének lehetőségét vázolták fel, és ezek kiaknázására az IHM második Magyar Technológiai Központját — HTEC-China néven — Kínában nyitja meg.

A Hongkong tőszomszédságában fekvő, Kína szilíciumvölgyének nevezett Shenzhen városában nyíló központ az IHM 2003-ban elindított, ún. HTEC programjának második irodája. Az első képviselet 2003 októberében az Amerikai Egyesült Államok Virginia államában kezdte meg sikeres működését.

A HTEC program küldetése a magyarországi kis- és középvállalkozások által előállított, magas tudástartalmú termékek és szolgáltatások újabb piacra jutásának elősegítése, a magyar információtechnológiai ipar eredményeinek ismertetése a hazai és külföldi magánvállalkozások üzleti kapcsolatainak katalizálása révén. A program ezeket a célokat a kölcsönösség elve alapján, kétoldalú kapcsolatok kiépítése révén valósítja meg. Fő célja, hogy feltárja az adott infokommunikációs piac üzleti lehetőségeit, és ezekre felhívja a magyar vállalatok figyelmét, egyúttal felkészítse őket a célpiacon való sikeres megjelenésre. További célja, hogy megfelelő információs bázist teremtsen azoknak a magyar cégeknek, amelyek meg kívánnak jelenni az USA-ban és Ázsiában.

A HTEC-China ünnepélyes megnyitójára 2005. október 13-án, a shenzheni „China Hi Tech Fair” rendezvényen került sor, ahol az IHM támogatásával magyar IT-cégek közös standon mutatkoznak be az elektronikus kormányzás és az Internet-biztonság területén.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek