Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb lépcsőfok az outsourcing-piramison

Laptop

Újabb lépcsőfok az outsourcing-piramison

Több mint 1.000 fős munkavállalói létszám, 25%-os árbevétel növekedés, 10 éves bérszámfejtési üzletág.

A stagnáló magyarországi informatikai outsourcing (ITO) piac ellenére az EDS Magyarország dinamikus fejlődést tudott felmutatni az elmúlt időszakban is, hiszen éves árbevétele 2004-ben közel 1,8 milliárd forinttal növekedett, amely az előző évhez képest 25%-os növekedést jelent. Ezt a fejlődést tükrözi az is, hogy a vállalat munkavállalói létszáma már 2005. év elején meghaladta az 1.000 főt, bérszámfejtési üzletága pedig idén ünnepli 10 éves jubileumát.

„E dinamikus fejlődés részben az EMEA régióban betöltött stratégiai szerepünknek köszönhető, részben pedig annak a több évtizedes tapasztalatnak és know-how-nak, amelynek köszönhetően sikerült több hazai BPO szerződést meghosszabbítani, továbbá az ITO szegmensben piacvezető pozíciónkat megőrizni. Ez a trend jellemzi az idei évet is, ahol további 10%-os növekedéssel számolunk az év végéig.” – nyilatkozta dr. Szakál László, az EDS ügyvezető igazgatója.

Az EDS munkavállalóinak létszáma már az év első felében meghaladta az 1.000 főt
A szolgáltatási portfolió folyamatos szélesítésének és az ügyfelek számának növekedése eredményeként a vállalat létszáma mára meghaladta az 1.000 főt, amely a tavalyi évhez képest 40%-os növekedést jelent. E munkavállalói létszám iparági szinten is vezető pozíciót biztosít az EDS-nek. A munkatársak 61%-a felsőfokú végzettségű, 16%-uk minimum két idegen nyelvet beszél.

10 éves a bérszámfejtési üzletág
A hazai piac első bérszámfejtési outsourcing szerződését 1995-ben a General Electric-kel kötötte az EDS, amelynek keretében a vállalat közel 60 munkatársat vett át és integrált. Az idén 10 éves jubileumát ünneplő üzletág ma már 100 munkatársat foglalkoztat, 10 ügyfél 40 ezer munkavállalójának nyújt bérszámfejtési és ahhoz kapcsolódó ügyfélszolgálati szolgáltatásokat. 2005-ben 4 bérszámfejtési szerződést hosszabbított meg az EDS, melynek összértéke megközelíti az 1 milliárd forintot.

Az eltelt 10 év alatt a bérszámfejtés mellett olyan üzleti döntési folyamatot befolyásoló szolgáltatásokkal is kiegészültek a szerződések, melyek magasabb hozzáadott értékű szolgáltatást biztosítanak az ügyfeleknek. A részben komoly üzleti döntéseket is támogató, messzemenő bizalmat igénylő feladatok már az outsourcing-piramis magasabb lépcsőfokát jelentik.

A BPO globális dinamikus fejlődésével párhuzamosan ez a szolgáltatási ág az EDS portfoliójában és stratégiájában is egyre nagyobb szerepet kap. „Az iparág globális szereplői általában informatikai vagy üzleti folyamatokra szakosodnak, a mindkét tevékenységet komplex módon kezelő vállalat, ritka. Az utóbbi években a hazai szolgáltatási portfolióban is megerősödött a BPO. Az EDS Magyarország 2005. évi árbevétele várhatóan már egyenlően oszlik meg a BPO és ITO üzletágak között, ehhez hozzájárul a 2005-ben meghosszabbított négy bérszámfejtési szerződés is.“ – jelentette ki dr. Wessely István, az EDS ügyfélkapcsolati igazgatója.

Együttműködések a kormányzati szférával
A világban zajló tendenciák figyelembe vételével a vállalat céljának tekinti szolgáltatási spektrumának szélesítését, innovatív megoldások alkalmazását a hazai piacon. Az EDS Magyarország régióban betöltött stratégiai szerepéből adódóan törekszik a kormányzattal való együttműködésre. „Vállalatunk meggyőződése, hogy iparági tapasztalatunk és egyedülálló kormányzati referenciánk eredményeképpen az EDS kiemelt partnerévé válhat a kormánynak az államigazgatási reform végrehajtásában, melynek teljes körű átalakítása 2006-ban elkerülhetetlenné válik.” – mondta dr. Szakál László.

Október 1-jétől elindult a magyar weboldal is!



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés