Connect with us

technokrata

Átadták a megújult Nokia labort a Budapesti Műszaki Főiskolán

Laptop

Átadták a megújult Nokia labort a Budapesti Műszaki Főiskolán

A Nokia az elmúlt években közel 20 millió forinttal támogatta a Budapest Műszaki Főiskolát.

A Nokia bejelentette, hogy bővítette a Budapest Műszaki Főiskola Neumann János informatikai kara számára nyújtott eddigi támogatását, és további – többmillió forintos- pénzbeli támogatást nyújt az Intézet hallgatói számára.

A piacvezető finn mobiltelefon-gyártó vállalat 1998-ban nyitotta meg Nokia Laboratóriumát a Budapesti Műszaki Főiskolán, amely informatikai kara idén májusban új épületbe költözött. A laboratórium is helyet váltott, és a mostani (több mint 5 millió forintos) adományból az itt működő Intelligens Rendszerek és Mobil Informatika Szakcsoport 20 új és modern számítógéppel folytathatja az oktatást.

A Mobil Informatika szakirány a mobil távközlési rendszerek rohamos fejlődésével, elterjedésével, valamint az informatikával-, különösen az internet alapú technológiákkal való egyre szorosabb összefonódásával kíván lépést tartani, illetve felkészíti a hallgatókat a mobil informatikai rendszerek alkalmazási-, üzemeltetési- és fejlesztési feladatainak ellátására.

Tóth Péter, a Nokia Networks ügyvezető igazgatója szerint: „A Nokia számára rendkívül fontos az oktatásba való befektetés, hiszen a most felnövekvő generációból alakul ki a jövő szakértőgárdája. Fontos, hogy az itt tanulók a lehető legmodernebb technikákkal, és természetesen a legmodernebb eszközökkel ismerkedjenek meg. Ezáltal naprakész tudással rendelkezhetnek majd munkájuk során. Mindez különösképpen igaz Magyarországra is. Ezért is döntöttünk úgy, hogy folytatjuk a műszaki felsőoktatás támogatását, és további összegeket szánunk a jövő nemzedék támogatására.”

A jövő mérnökeire számítva a Nokia szoros kapcsolatot ápol a budapesti és vidéki felsőoktatási intézményekkel. Az együttműködés keretében a Nokia az oktatási színvonal folyamatos emelését célzó szponzorálási tevékenység mellett kooperatív képzési programjával a diákok számára szakmai gyakorlat végzésére, illetve végzős hallgatók esetén diplomaírás szakmai támogatására is lehetőséget ad.

Dr. Sima Dezső a Neumann Kar Főigazgatója kiemelte a Nokia és a Neumann Kar együttműködésének növekvő fontosságát a mérnökinformatikus BSc majd MSc képzésben a jövő egyik meghatározó területén – a mobil informatikában. Hangsúlyozta a Kar törekvését a Nokia labor mobil informatikai Kompetencia Központtá való továbbfejlesztésére és megköszönte a Nokia jelentős, sok éves támogatását, együttműködését.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek