Connect with us

Hirdetés

technokrata

Microsoft partnereket képez a NetAcademia

Laptop

Microsoft partnereket képez a NetAcademia

A Microsoft Magyarország a NetAcademia Oktatóközpontot kérte fel saját partneri hálózatának oktatására. A tegnapi napon, Budapesten induló, majd több vidéki nagyvárost érintő tanfolyamsorozat keretében a NetAcademia feladata a Microsoft Small Business Server 2003 szervermegoldásával kapcsolatos, a gyakorlatban is hasznosítható mély szakmai tudás átadása.

A Small Business Server 2003 (SBS 2003) a Microsoft kisvállalatokra szabott informatikai megoldása, ami tartalmazza mindazokat a funkciókat, illetve szolgáltatásokat, melyekre e cégeknek a gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb működés érdekében szüksége lehet. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Microsoft hazai képviselete bennünket kért fel partnereinek oktatására.” – emelte ki Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy az SBS 2003 konkrét bevezetésében és használatában is eligazítást nyújtó roadshow első állomása a Microsoft évente megrendezésre kerülő budapesti partnerkonferenciája, a Fókuszpont lesz, majd ezt követően 9 vidéki nagyvárosba látogatnak el az Oktatóközpont szakemberei.

Az oktatás alapját az a nagysikerű, kategóriájában immáron bestsellernek számító, online leckékkel is fűszerezett kötet képezi, amelyet a NetAcademia Oktatóközpont 2005. májusában mutatatott be a szakmai közönségnek. „Az immár 5000-es példányszámot ostromló SBS 2003 című könyvet vettük alapul, és ezt gyúrtuk olyan tanfolyammá, amely a kis és közepes méretű vállalkozások rendszergazdáinak a mindennapos munka során felmerülő összes kérdésre választ ad.” – mondta Fóti Marcell.
A mostani képzéssorozat csak az első lépcsője annak a hosszú távú együttműködésnek, amelynek célja a Microsoft Small Business Server 2003 népszerűsítése a hazai kis- és középvállalatok között.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés