Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyre nagyobb az igény a Linuxot ismerő munkaerőre

Laptop

Egyre nagyobb az igény a Linuxot ismerő munkaerőre

A piac változásának kihatása egy szakmai lap szerkezetére.

Szy György, a Linuxvilág magazin főszerkesztője az Állatkertben, a lap megújulása kapcsán szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy néhány éve még komoly költségeket kellett számolni az oktatásra, ha egy cég Linux-alapú rendszerre kívánt átállni, sokszor többhetes tanfolyamokat szervezve a dolgozóknak, mára pedig már annyira hasonlóvá váltak a felhasználói felületek, hogy a felhasználókat egy-két foglalkozás egy jó könyv, vagy éppen egy szakmai lap segítségével könnyedén át lehet “szoktatni” akár Windows-ról Linuxra, akár viszont.

És pont ezen a téren érződik a legnagyobb változás, mondta a főszerkesztő. A lap olvasótáborának összetétele az elmúlt évek alatt komoly változáson ment keresztül. Négy éve a Linuxvilág olvasóinak túlnyomó többsége (több, mint 80%) Linux-alapú háttérkiszolgálókat üzemeltető szakemberekből, illetve programfejlesztőkből állt, az irodai vagy otthoni felhasználók tábora 10% alatt maradt. Az idei számok alapján ez az arány rendkívüli mértékben megváltozott, az olvasói tábor majd felére ugrott fel az irodai és otthoni használók szegmense.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a változás annak ellenére történt, hogy a lap kimondottan a szakembereknek szólt, rendszerfelügyeleti, programozói kérdésekkel, melyek mellett csak kisebb arányban jelent meg cikk a kezdő felhasználóknak, akkor látható, hogy a hazai IT-világ is, a nemzetközi trendeknek megfelelően, nagyon sok helyen döntött a munkaállomások nyílt forrásúvá tétele mellett. Érdekes megjegyezni, hogy akad példa a visszirányú migrációra is, ilyen például a Scotland Yard esete, ahol a végfelhasználók irodai programcsomagját StarOffice-ról cserélték vissza Microsoft Office-ra (igaz, sokan kérdőjelezik meg, hogy a StarOffice besorolható-e a nyílt forrású rendszerek közé).

Ahogy a világ halad a maga útján, egyre több igény mutatkozik a Linux-alapú rendszerek kényelmes és könnyű használatára. Az új terjesztések (a nyílt rendszereknél egy teljesértékű környezetet biztosító operációs rendszert, mely gyakran igen széles szolgáltatáspalettát kínál, terjesztésnek hívják), akár dobozos termékként szerzi be az ember, akár az internetről tölti le, rengeteg olyan szolgáltatást kínálnak, melyek ismerete ugyan előny, mégsem tartozik szorosan a munkavégzéshez. Ilyen szolgáltatások például a dvd-írás, vagy a könnyen kezelhető grafikus felületek extra szolgáltatásai.

Egyre nagyobb az igény olvasóink felől, hogy a munkavégzésre használt operációs rendszer más szolgáltatásait is mutassuk be, mondta a főszerkesztő. A vállalati átállás után sokan például az otthoni gépükön is elkezdtek Linuxot használni. Ez a munkáltató oldaláról nézve is jó, hiszen a “munkaeszköz” használatában válik egyre gyakorlottabbá a felhasználó, így az eredmény egyrészt pontosabb és hatékonyabb munka, másrészt pedig a felhasználó-támogatásra lényegesen kevesebb energiát, munkaidőt kell áldozni a rendszergazdák amúgy is szűkös erőforrásaiból. Sok munkáltató tudatosan segíti ezt a folyamatot, könyvvásárlási keretet biztosít alkalmazottjai számára, vagy előfizet olyan szakmai magazinra, mint amilyen például a Linuxvilág is.

Természetesen a “Linuxot használók közössége” összetételének megváltozása maga után vonzza a Linuxvilág szerkezetének megváltozását is. Hazai viszonylatok között érdekes újításként a lap weboldalán nyilvánosan gyűjti nem csupán az olvasók véleményét, milyen cikkeket látnának szívesen a lapban, de a cikkírókat is. A szeptemberi számtól kezdődően egy megváltozott arculat mellett egyre több olyan cikkel is találkozhatnak az olvasók, amelyeket hazai szakemberek, Linux-kedvelők küldtek be, és nem főállású újságírók készítettek.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés