Connect with us

technokrata

Kódpárbaj fejlesztőknek

Laptop

Kódpárbaj fejlesztőknek

A verseny során a játékosok feladata a Kő-Papír-Olló játék webszolgáltatás-alapú szimulációja.

Két évvel ezelőtti, webszolgáltatás-alapú fejlesztői versenyének sikere nyomán a Microsoft Magyarország idén „Kő-Papír-Olló” kódpárbajt hirdetett a hazai fejlesztőközösség számára. A verseny résztvevőinek feladata, hogy egy egyszerű, nyílt szabványokon alapuló XML webszolgáltatás segítségével, tetszőleges stratégiát követve szimulálják a közismert páros játék egyik szereplőjének viselkedését.

A verseny célja a webszolgáltatások népszerűsítése mellett annak bemutatása, hogy a Microsoft fejlesztőeszközei, a Visual Studio 2003, illetve az új Visual Studio 2005 különböző verziói miként támogatják a webszolgáltatások létrehozását. A Microsoft emellett szeretne lehetőséget teremteni arra is, hogy a webszolgáltatásokkal még csak ismerkedők játék közben sajátíthassák el a létrehozásukhoz szükséges ismereteket, az e területen már jártas fejlesztők pedig az egyszerű szabályok figyelembevételével, játszva tehessék próbára tudásukat.

A versenyben történő részvételhez az elkészített webszolgáltatást publikálni kell egy tetszőleges szerveren, mely a játékba ezután a Microsoft nemrégiben megújult fejlesztői portálján indított weboldalon nevezhető be. Az elkészített webszolgáltatásokat a résztvevők egy tesztelő alkalmazás segítségével ki is próbálhatják. A verseny napján, 2005. október 6-án, a kódpárbaj weboldalán valós időben lesz követhető a webszolgáltatások közötti mérkőzések eredménye.

A „Kő-Papír-Olló” kódpárbaj selejtezői során a benevezett webszolgáltatások sorsolás útján 16 csoportba kerülnek beosztásra, ahol minden csoporttársuk ellen egyenként 25 fordulóból álló mérkőzést játszanak. A csoporton belüli rangsor a nyert mérkőzések száma alapján alakul ki, a játék második szakaszába minden csoportból a két legeredményesebb játékos kerül. A verseny végeredménye a második szakaszban véletlenszerűen összesorsolt párok közötti, egyenes kieséses rendszerű bajnokságban alakul ki.

A kódpárbaj győztesei értékes nyereményekben részesülnek: az I. helyezett a legújabb fejlesztésű Xbox 360 játékkonzollal, a II. egy Windows Mobile Pocket PC-vel, a III. helyezett pedig egy Qtek 8010 Windows Mobile SmartPhone-nal lesz gazdagabb.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek