Connect with us

Hirdetés

technokrata

Indul a BSA széleskörű látogatási programja

Laptop

Indul a BSA széleskörű látogatási programja

A Business Software Alliance szeptember végén indítja NagyvizIT elnevezésű programját.

A BSA szeptember végén indítja útjára NagyvizIT elnevezésű programját. A program során a BSA szoftvergazdálkodással kapcsolatban több ezer levelet küld kis- és középvállalatok számára, majd ahogy a NagyvizIT név is sugallja, bejelentkezés után a szervezet jogi és szoftverszakértője az értesítettek közül országszerte közel ezer céget látogat meg személyesen.

A májusban közzétett IDC statisztika szerint az európai uniós csatlakozást követő évben Magyarországon, 2%-kal, 44%-ra nőtt az illegális szoftverhasználat, mely a kelet-közép európai régióban a szoftverillegalitási arány legnagyobb mértékű romlását jelenti. Ez a tendencia több hatástanulmány szerint is negatív hatással van a gazdasági növekedésre, és az egész nemzetgazdaságra.

A NagyvizIT program keretében zajló látogatások elsődleges célja, hogy a szervezet pontos képet alakíthasson ki a romló tendencia okairól és a magyarországi kis- és középvállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatáról. A BSA képviselője azonban nemcsak felmérés és ellenőrzés szándékával keresi fel a cégeket, hanem segítséget is szeretne nyújtani a vállalatvezetőknek, illetve az informatikusoknak a szoftvergazdálkodás kis lépésekben történő kialakításában.

A látogatások során a szakértő a szoftvergazdálkodás elemeivel kapcsolatos kérdéseket tesz fel a vállalat vezetőinek, a válaszokat közösen értékelik, és együtt próbálják „orvosolni” a cég szoftvergazdálkodásának esetleges hiányosságait. A gyors felmérések és a gyakorlati tapasztalat is azt mutatta ki, hogy a nem jogszerű szoftverhasználat elsősorban a kis- és középvállalatok körében elterjedt. A magasabb szoftverillegalitási arány elsődleges oka a szoftverlicenceléssel kapcsolatos ismeretek hiánya, valamint hogy ezen cégek az informatikai beruházásaikat még mindig tervszerűtlenül, ad-hoc alapon intézik.

A BSA a NagyvizIT látogatások eredményét egy tanulmány formájában tervezi összegezni, amelyet szeretne megosztani a kormányzati és igazságszolgáltatási szervekkel, valamint a sajtón keresztül a közvéleménnyel is.

A NagyvizIT program koncepciója összhangban áll a BSA elmúlt időszakban tapasztalt stratégiai változásával. A negatív hangvételű kampányok és akciók helyett a szervezet a széleskörű oktató és tájékoztató tevékenységre helyezi a hangsúlyt, ezzel kívánja elérni, hogy a vállalkozások szoftverhasználata jogszerű legyen, és elterjedjen a szoftvergazdálkodás nemzetközileg már elfogadott gyakorlata.

„A BSA az utóbbi időszakban egyre nagyobb hangsúlyt helyez az oktatás és tájékoztatás fontosságára, a szoftvergazdálkodás gyakorlatának elterjesztésére. A jogtiszta szoftvereket használók, illetve a jogszerű szoftverhasználat gyakorlatát célként kitűző vállalatok valóban számíthatnak a BSA szakmai segítségére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kirívó esetekben a szervezet nem kezdeményezi az általa képviselt cégek szellemi tulajdonjogának jogi úton történő érvényesítését. Nekik a BSA azt tanácsolja, hogy mérjék fel az illegális szoftverhasználattal járó jogi és egyéb kockázatokat, és legalizálják szoftverállományukat.

A NagyvizIT kampánnyal párhuzamosan a BSA országszerte felvilágosító előadásokat szervez a rendőrséggel és a kereskedelmi kamarákkal közösen. A BSA NagyvizIT programja a budapesti indulást követően az ország öt régiójába látogat el, és várhatóan 10-12 hónapig fog tartani.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés