Connect with us

technokrata

Kutatás-fejlesztési konzorcium tagjaként nyert állami támogatást a BalaBit IT Security

Laptop

Kutatás-fejlesztési konzorcium tagjaként nyert állami támogatást a BalaBit IT Security

A BalaBit által fejlesztett syslog-ng immár hét éve a UNIX világ legnépszerűbb alternatív naplófájl menedzsment szoftvere.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezette konzorcium 1,2 milliárd forint állami támogatásban részesült az Információtechnológiai Innovációs és Tudásközpont létrehozására.

„A BalaBitet – mint a Zorp hálózati tűzfal gyártóját – jelenleg egytermékes cégként kezeli a piac, pedig számos olyan open source projekten dolgozunk, amelyekkel komoly sikereket értünk el. Mivel ezeket a szoftvereket GPL licence alatt terjesztjük, közvetlen bevételeket nem hoznak a BalaBit számára, a klasszikus értelemben nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. A BME által vezetett konzorcium tagjaként arra számítunk, hogy a létrehozandó tudásközpont bevonásával költség hatékonyan, a piaci igényekre rugalmasan reagálva tudunk nyílt forrású szoftvereinkhez kereskedelmi funkciókat fejleszteni. Az első ilyen projekt a syslog-ng lesz, ami már eddig is komoly hírnevet és jó kapcsolatokat hozott a BalaBitnek.” – nyilatkozta Györkő Zoltán a BalaBit üzletfejlesztési igazgatója.

syslog-ng
A BalaBit által fejlesztett syslog-ng immár hét éve a UNIX világ legnépszerűbb alternatív naplófájl menedzsment szoftvere, mely kiterjedt hálózatok felügyeletében nyújt segítséget. Része számos Linux és Unix disztribúciónak, és a Hewlett Packarddal kötött technológiai szövetség alapján HP-UX operációs rendszeren is elérhető. A szoftver felhasználói között olyan világcégek szerepelnek, mint a VISA, a NASA és a HSBC bank. A szabadszoftver üzleti modellnek megfelelően a syslog-ng-hez nyújtott támogatási szolgáltatást pedig többek között a Hydro Québec veszi igénybe.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek