Connect with us

technokrata

Idén is nagy érdeklődés kísérte a Microsoft Nyári Tanártovábbképzését

Laptop

Idén is nagy érdeklődés kísérte a Microsoft Nyári Tanártovábbképzését

A Microsoft Magyarország ingyenes, informatikatanároknak és rendszergazdáknak szóló tanártovábbképzése idén, immár kilencedik alkalommal került megrendezésre – augusztus 22-26. között.

A Microsoft Magyarország és annak referenciaiskolája, a Budapesti Jedlik Ányos Gimnázium, közös nyári tanártovábbképzése hagyományosan a Microsoft oktatásban is hasznosítható újdonságait, az IT szektor és az informatika-oktatás jelenlegi helyzetére vonatkozó előrejelzéseit mutatja be. Az idei, kilencedik alkalommal megrendezett oktatáson, a Microsoft Magyarország meghívására, több mint 400 középiskolai tanár és rendszergazda vett részt, és több határon túli magyar iskola pedagógusai is képviseltették magukat.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, a szervezők a hagyományosan három napos rendezvényt idén öt naposra tervezték, hogy azok, akik a rendszergazdai, és tanári szekció iránt egyaránt érdeklődtek, mindkét szekció előadásain részt vehessenek. A két-két napon megrendezésre kerülő szekciók előadásai között, augusztus 24-én (szerdán), nagyszabású plenáris napra került sor, amelyen a résztvevők Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter, valamint Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójának előadásait is meghallgathatták.

A hétfőn, kedden megrendezett tanári szekció során az érdeklődők többek között a kétszintű érettségi tapasztalatairól, a programozás és a piacképes ismeretek oktatásának jelenlegi és jövőbeli trendjeiről, változásairól, valamint a multimédiás és a legújabb Windows alkalmazásokról hallgathattak meg előadásokat, a referencia-iskola oktatóinak, a Microsoft Magyarország szakembereinek, valamint más független szakemberek tolmácsolásában.

A rendszergazda konferencia napok előadásai a Tisztaszoftver Programban biztosított munkaállomások és szerverek menedzselésének témája köré épültek. A résztvevők megismerkedhettek a Microsoft Windows Server 2003, Exchange Server 2003, SQL Server 2000/2005, SharePoint Portal Server 2003, ISA Server 2000/2004, Class Server 3.0 újdonságaival, és működésével.

A résztvevők a programsorozat időtartama alatt mindösszesen 68 előadást hallgathattak meg, amelyek közül a legnépszerűbbnek a konkrét gyakorlati ismereteket nyújtó prezentációk – így a Tisztaszoftver szerverek telepítése és testreszabása – valamint a meghívott előadók által tartott, az iskolák mindennapjait érintő előadások – például az informatikai érettségi, vagy az informatikai normatíva – bizonyultak.

A továbbképzés az előadások mellett számos kiegészítő programot is kínált: a keddi és a csütörtöki estén – az Electronic Arts jóvoltából – PC-s és Xbox-os játékokon próbálhatták ki magukat az érdeklődők, emellett lehetőségük nyílt az előadókkal való kötetlen beszélgetésre, a szerdai estén pedig a Kawatta Taiko együttes adott koncertet.

Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási programmenedzsere, igen elégedetten nyilatkozott az idei eseménnyel kapcsolatban: „Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a Microsoft Nyári Tanártovábbképzés programja évek óta tartó töretlen népszerűségnek örvend. A résztvevőktől folyamatosan érkező pozitív visszajelzések és az idei kurzus tapasztalatai egyaránt azt mutatják, hogy Magyarországon nagy igény mutatkozik az ilyen jellegű szakmai rendezvényekre. Várakozásokkal tekintünk a jövő évi jubileumi rendezvény elébe!”



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek