Connect with us

technokrata

Európa 60 nap alatt

Laptop

Európa 60 nap alatt

Jozef Rajchl egyedülálló vállalkozásba fogott, melynek célja keresztülfutni Európát, 4850 kilométert megtéve. Múlt szombaton, Spanyolország legdélebbi csücskén sikeresen befejezte azt az utat, amelyet 60 nappal ezelőtt Helsinkiben kezdett el.

A szlovák származású ultra-maraton futó, Jozef Rajchl hazatért otthonába, miután több mint 60 napig rótta Európa útjait. Múlt szombat délután egy órakor érkezett meg Spanyolország legdélebben fekvő városába, Tarifába, ezzel sikeresen befejezte az Európa 60 nap alatt nevet viselő projektjét, melyet az Intel az Intel Centrino mobil technológiája által is támogatott.

A 60 nap alatt Jozef pontosan 5239 kilométert tett meg. Teljesítményével nemcsak új szlovák rekordot állított fel, hanem feltehetőleg a Guiness rekordok könyvébe is bekerül, mint az Európát legrövidebb idő alatt keresztülfutó személy. Ez a projekt, amely első hallásra kivitelezhetetlennek tűnik, részben az Intel Intel Centrino mobil technológiájának köszönhető, amely lehetővé tette Jozef Rajchl számára, hogy vezeték nélküli internet kapcsolat használatával frissítse a projekt hivatalos honlapját, és így tartotta a kapcsolatot családtagjaival is.

Miután Jozef a tavalyi évben öt nap alatt keresztülfutotta Szlovákiát, addig nem nyughatott, amíg egy újabb kihívást nem talált: 60 nap alatt keresztülfutni Európát észak-déli irányban. 2005. június 15-én, Helsinki olimpiai stadionja elöl indult útnak. 16 ország határát lépte át, összesen 5239 kilométert futott, naponta körülbelül 90 kilométert tett meg. Útja, amely pontosan 59 napot, 21 órát és 50 percet vett igénybe, Finnországban kezdődött, majd Észtországon, Lettországon, Litvánián, Lengyelországon, a Cseh Köztársaságon, Szlovákián, Ausztrián, Magyarországon, majd ismét Ausztrián, Olaszországon, Franciaországon, Monacón, majd megint Franciaországon, Andorrán és Gibraltáron át vezetett, egészen Európa legdélebben fekvő pontjáig, Tarifáig, ahol finisbe ért.

„Felemelő érzés. Szlovákia keresztülfutása össze sem hasonlítható ezzel. Nagyon kemény munka volt. Az eredetileg tervbe vett 4850 kilométer végül 5293 kilométerre növekedett, főként annak köszönhetően, hogy a tervezésnél használt program nem vette figyelembe a nagyvárosokat, amelyeken keresztülvitt utunk” nyilatkozta Jozef Rajchl közvetlenül az utolsó méterek megtétele után. „A vége felé kicsit bele kellett húznunk, hogy az időkorláton belül maradjunk. Az utolsó pár napban körülbelül 120, vagy még annál is több kilométert futottunk naponta. A dolgot még az is nehezítette, hogy az utolsó napokban a hőmérséklet napközben akár 40 °C fölé is emelkedett. Spanyolország déli része olyannyira lenyűgöző, hogy hihetetlenül jól jött, hogy az Intel Centrino mobil technológiát támogató laptopom rendelkezésemre állt, így használhattam a vezeték nélküli internetet, vagy feldolgozhattam azt a rengeteg fotót, amit készítettünk. Itt a déli részen, nagyon jól jött az akkumulátor fantasztikusan hosszú üzemideje is, mivel ritkán kerültünk elektromos csatlakozó közelébe” – tette hozzá Rajchl.

“Örömmel tölt el bennünket, hogy technológiánkkal segíthettük Jozef útját. Legyen szó akár a szeretteivel, újságírókkal, vagy velünk való kapcsolattartásról, a Wi-Fi vezeték nélküli technológia remek segítséget nyújtott. Éppúgy, mint az internetes kapcsolat létesítését bárhol, bármikor lehetővé tevő, Intel Centrino mobil technológiával felszerelt noteszgép további képességei”, nyilatkozta Pavel Svoboda, az Intel kelet-közép-európai PR igazgatója. „Remélem, hogy minden olyan feltételt biztosítani tudtunk Jozef számára, amelyre szüksége lehetett embert próbáló útja során.”

Az esemény Frantiąek Chmelár, a Szlovák Olimpiai Bizottság elnökének védnöksége alatt állt és fő támogatója az Intel. További cégek, köztük a Garmin, Sony, Nokia és Devínska Nová Ves önkormányzata szintén támogatták a vállalkozást.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd