Connect with us

Hirdetés

technokrata

Windows és Linux a Sony játékgépén

Laptop

Windows és Linux a Sony játékgépén

Alternatív operációs rendszerek a Sony legkisebb konzolján, a PSP-n.

A Windows 95 és Linux operációs rendszer futtatása nem megoldhatatlan feladat a Sony PSP játékgépén. Egy lelkes tulajdonos (Matan Gillon) rájött, hogy az x86 emulátorként használható, nyíltforrású Bochs portolásával a PC-s környezetben már ismert OS-ek is futtathatóvá válhatnak a tenyérnyi nagyságú játékgépen. Igaz, ennek nagy ára van, már ami a sebességet illeti: a bemutató szerint körülbelül 10 percig tart, amíg feláll a Windows 95; ámbár utána már elfogadható teljesítményre képes (legalábbis Gillon szerint).

Milyen feladatokat lehet Windows alól végrehajtani? Nos, Gillonnak sikerült megnyitnia a My Computert, majd a virtuális merevlemezt böngésznie, sőt még a Minesweeper (Aknakereső) nevű, Windows-játékkal is el tudott szórakozni. Emellett több egyéb alkalmazást futtatásával is megbirkózott a PSP. DLX Linuxszal (ami a Bochs-sal együtt szerezhető be) is használható volt a masina, de a billentyűzet hiánya miatt Gillon túl sok mindenre nem volt képes ezen platform alatt.

Sajnos az jelentősen lecsökkentette a hatékonyságot, hogy a megjelenítést 480×272 pixeles méretűre kellett konvertálni – ennyit tud ugyanis a PSP. A beszámoló szerint a szoftveres átalakítás jelentősen leterhelte a processzort, és ezért minden alkalmazás lassú volt. Gillon azonban bizakodó, tervei szerint a beépített 3D hardvergyorsítást fogja felhasználni a jobb teljesítmény elérése érdekében.

A lenti linken megtekinthető az összes screenshot.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés