Connect with us

Hirdetés

technokrata

Letölthető: 10 újabb hibától mentesült a Netscape

Laptop

Letölthető: 10 újabb hibától mentesült a Netscape

A fejlesztők kiadták a 8-as böngésző legújabb, több komoly biztonsági réstől mentes változatát.

A korábbiakhoz képest most hamarabb, alig két hét alatt frissítette újra böngészőjét az AOL Netscape részlege. A legfrissebb, 8.0.3.3-as változattal gyarapodott az újgenerációs Netscape-ek sora, mely biztonságbeli módosításokat tartalmaz, tehát az alternatívát jelentő browsert használók számára ajánlott feltelepítése. A hétfőn útjára bocsátott verzió minden olyan hibajavítást adoptált, ami a Firefoxban eddig benne foglaltatott, áll a fejlesztő változáslistájában.

Ez azt jelenti, hogy a Tűzróka 1.0.6-tal bezárólag kiadott böngészőiben megjelent összes biztonsági frissítés a Netscape-ben is implementálásra került. Ismeretes, hogy a Netscape két motorral bír: az egyik az Internet Explorer alapjaira, a másik pedig a Firefoxra (egészen pontosan annak Gecko renderelő motorjára) épül, így próbálván meg a weblapok megfelelő megjelenítését 100%-ig tökéletesen biztosítani.

A most kiadott változat összesen tíz hibát iktat ki az alkalmazásból. A július végi frissítés kettő kritikus fontosságú biztonsági hibát szüntetett meg a szoftverben, ezzel már egy tucatra emelkedett az eliminált biztonsági rések száma.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés