Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ingyen Nero Burning Rom

Laptop

Ingyen Nero Burning Rom

Ismét megújult a linuxos CD/DVD-író alkalmazás, mely bizonyos feltételek mellett ingyenesen használható.

Idén márciusban, a hónap közepén vált először elérhetővé a közismert alkalmazás linuxos változata. Az Ahead akkor úgy döntött, hogy aki már rendelkezik egy eredeti, Windows-os változattal, annak a linuxos verzió ingyen jár. Ezen nem változtatott azóta sem, így a szoftverért továbbra sem kell fizetni annak, aki már korábban megvásárolta valamelyik Windows-os kiadást.

Újdonság viszont, hogy a napokban megjelent a Nero linuxos, 2-es változata. Ebben már lehetősége nyílik a pingvines operációs rendszert használóknak arra is, hogy DVD videókat másoljanak, illetve kétrétegű DVD-ket írjanak. A Windows-os kiadás azért még mindig többet tud (például hangsávokat létrehozni, de képes DVD authoringra is), ezt Craig Campbell, a szoftverfejlesztő technikai igazgatója is elismerte. Campbell azonban hozzátette, hogy a cég tervei között szerepel a linuxos változat továbbfejlesztése, természetesen az igények függvényében.

A NeroLINUX névre keresztelt program a NeroAPI 6.6 által támogatott összes belső és USB-n csatlakoztatható CD- és DVD-írót támogatja. Kernel optimalizációkat tartalmaz, kompatibilis a FreeDB-vel, így képes a lemezinformációkat közvetlenül az Internetről leszedni. Támogatja az új, 2.6-os IDE driver interfészt, képes audió kódolásra és dekódolásra on the fly módon (azaz röptében, ideiglenes állomány alkalmazása nélkül), külső alkalmazások használatával (mpg123, ogg123). A 2.4 és a 2.6-os kernelekkel is együtt tud dolgozni.

Szinte minden formátumú optikai lemez vagy file-rendszer égetésére képes: adat CD-k/DVD-k (ISO9660, UDF és UDF/ISO9660 Bridge), bootolható CD-k/DVD-k, audio CD-k, kevert módú CD-k – nem okoz gondot egyik sem. CD- és DVD-képeket (ISO, NRG és Cue Sheet) is kezel, tud többmenetes (multisession) CD-t és DVD-t, kétrétegű DVD-t írni; képes CD és DVD másolására, mint Windows alatt. Audio CD-kről képes leszedni a hanganyagot stb.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés