Connect with us

Hirdetés

technokrata

Változóban az SCO linuxellenessége?

Laptop

Változóban az SCO linuxellenessége?

A több milliárd dolláros persorozatot beindító és a linuxos világot nyíltan fenyegető vállalat nyitott a nyílt forrás irányába.

Még 2003 tavaszán pattant ki a botrány, melyben az egyes Unix jogokat birtokló SCO azzal vádolta meg a Kék Óriást, hogy jogtalanul osztott meg a nyíltforrású közösséggel olyan szabadalmakat, melyeknek az SCO a tulajdonosa. A perben több milliárd dolláros kártérítés kifizettetését akarta elérni, s ennek érdekében nem rettent vissza az egész linuxos közösség, még az egyes felhasználók megfenyegetésétől sem. Perrel fenyegette meg többek között a Novellt is, ám a bíróságon mindmáig nem tudta egyértelműen bebizonyítani állításait.

Nemrég olyan új termék jelent meg a szoftverfejlesztő cég kiadásában, amely több nyíltforrású komponenst is magába foglal. Ez felfogható az enyhülés jeleként is, de más is áll a háttérben: a vállalat vezetőit ugyanis minden bizonnyal megijesztették az egyre kisebbé váló számok, már ami a bevételeket jelenti. Habár az OpenServer 6-os változata nincs ingyen (600 dollár egy kétfelhasználós, 1400 dollár a tízfelhasználós licenc), számos olyan alkalmazás található meg benne, amelyet külön-külön ingyen is el lehet érni. Az új termékkel az SCO szeretné fellendíteni az eladásait.

A Java 1.4.2 támogatása mellett olyan csomagok kerülte bele a szerverszoftverbe, mint a Samba és a MySQL (General Public License alatt), illetve a Firefox, a Tomcat, az Apache és a PortegeSQL. A vállalat egyébként már évek óta forgalmaz olyan alkalmazásokat, melyek bizonyos részeit nyíltforrású komponensek adják. Amint azt Blake Stowell, a cég szóvivője közölte, az SCO-nak nem feltétlenül van problémája minden nyíltforrású kezdeményezéssel, csak azokkal a technológiákkal, amelyek jog nélkül használják fel szellemi termékeit.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés