Connect with us

Hirdetés

technokrata

Albacomp Activa: továbbra is a közbeszerzésben

Laptop

Albacomp Activa: továbbra is a közbeszerzésben

Az Albacomp 1995 óta rendszeres résztvevője a nyílt közbeszerzési pályázatoknak.

Az idén 20 éves Albacomp Rt. és a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság szerződést kötött, melynek értelmében az Albacomp továbbra is a számítógépes eszközök széles termékválasztékát kínálja központosított közbeszerzési megrendelői számára. Az Albacomp az állami normatíva kitöltéséig mennyiségi korlát nélkül, 2006 júniusáig szállíthat a központosított közbeszerzés résztvevőinek számítógépeket, noteszgépeket, szervereket és kapcsolódó szolgáltatásokat.

Az Albacomp 2006. június 3-ig továbbra is biztosítja központosított közbeszerzési megrendelői számára a számítógépes eszközök teljes termékválasztékát és a kapcsolódó szolgáltatásokat. Az Albacomp Activa PC-k, noteszgépek és szerverek mellett HP és IBM termékek, illetve többfajta operációs rendszer érhető el a költségvetésből gazdálkodó intézmények számára. Az Albacomp az általa leszállított valamennyi számítástechnikai eszközre – típustól és gyártmánytól függően – 3 és 6 év közötti időtartamú, teljes körű helyszíni garanciát vállal. Az eszközök szerviz-támogatását a garancia időszakon túl is teljes körűen ellátja országos szervizhálózata magasan képzett szervizmérnöki és technikusi állománya segítségével.

„Az Albacomp a központosított közbeszerzés legnagyobb beszállítója, ezért is fontos számunkra ez a szerződés.” – nyilatkozta Deme Csaba, az Albacomp Rt. kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettese. „Nagy eredménynek könyveljük el, hogy újra beválasztottak bennünket a beszállítók közé, és ismét meg tudtunk felelni az egyre szigorúbb követelményeknek.” – tette hozzá Deme Csaba.

Az Albacomp a Közbeszerzési Törvény hatályba lépése, azaz 1995 óta rendszeres résztvevője a nyílt közbeszerzési pályázatoknak, a központosított közbeszerzés létrejötte óta pedig jelen van a központosított közbeszerzési pályázatokon is. A vállalat forgalmának 50%-a érkezik a közigazgatásból, ennek jelentős része pedig a központosított közbeszerzésből.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés