Connect with us

Hirdetés

technokrata

Több mint 1 millió eladott Linux-szerver

Laptop

Több mint 1 millió eladott Linux-szerver

A HP ma bejelentette, hogy 1998-óta több mint 1 millió Linux-szervert adott el a globális piacon. Ezzel az eredménnyel az ágazatban elsőként lépte át a jelképes 1 milliós határt.

A HP 29 negyedéve őrzi első helyét a Linux-szegmensben. 2005 első negyedévében a piaci átlagnál 2,5 százalékponttal magasabb forgalombővülést produkált az előző év megfelelő időszakához viszonyítva: közel tízszer annyi Linux-szervert értékesített, mint a Sun, csaknem 8 százalékponttal nagyobb – negyedéves árbevétel alapján számított – piaci részesedést ért el, mint az IBM, és mind eladott darabszám, mind pedig árbevétel szerint megelőzte a Dellt.

„A számok nem hazudnak. Az ügyfelek egyértelműen a HP-t választják, ha megbízható partnert keresnek linuxos vagy nyílt forráskódú megoldásaik bevezetéséhez” – nyilatkozta Martin Fink, a HP nyílt forráskódú és Linux-alapú megoldásokért felelős szervezetének alelnöke és ügyvezető igazgatója.

A HP számos kulcsfontosságú területen – köztük a blade-megoldások, az asztali és noteszgépek, a nagyvállalati szerverek, a virtualizáció és az otthoni eszközök szegmensében is – kiemelt figyelmet fordít a Linux-alapú és nyílt forráskódú szoftverekkel kapcsolatos fejlesztésekre és innovációkra. Saját szervezetén belül teszteli az új szoftverek teljesítményét, ily módon hiteles gyakorlati támogatást tud nyújtani azoknak



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés