Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szoftvertechnológiai Fórum – Tapasztalatok szerepe a szoftverfejlesztésben

Laptop

Szoftvertechnológiai Fórum – Tapasztalatok szerepe a szoftverfejlesztésben

A Szoftvertechnológiai Fórum célja, hogy a szoftvertechnológia területén világhírű kutatás-fejlesztési szakember, Bélády László vezetésével betekintést nyújtson az adott terület legizgalmasabb eredményeibe.

A Fórum rendezvényein hangsúlyozottan olyan szoftvertechnológiai kutatási területek kerülnek ismertetésre, amelyeknek alkalmazása már elkezdődött a fejlett számítástechnikai cégeknél, de még számos probléma vár megoldásra a széleskörű gyakorlati felhasználások során. A szervezők célja, hogy a résztvevők ismertetést kapjanak az adott szoftverfejlesztési terület aktuális helyzetéről és várható fejlődési irányairól, továbbá néhány kutatási-fejlesztési témát részletesen is megismerjenek.

A Szoftvertechnológiai Fórum negyedévenként kerül megrendezésre. Egy rendezvény időtartama várhatóan 3-4 óra. A rendezvények tematikáját Bélády László határozza meg a helyi szervezők közreműködésével.

A rendezvények első részében Bélády László áttekintést ad az aktuális témáról, majd pedig a terület vezető szakemberének előadásán keresztül a résztvevőknek alkalmuk nyílik a fontos eredmények és problémák megismerésére. A rendezvényeket tudományos viták, illetve gyakorlati bemutatók teszik teljessé. A külföldi előadások angol nyelven kerülnek ismertetésre, a magyar előadók pedig magyarul adnak elő. A Fórum rendezvényei díjtalanok.

A Fórum 12. rendezvényének programja
Időpont: 2005. június 21. 10:00-16:00
Helyszín: BME, Informatikai Épület, B017-es terem
1111 Budapest, Magyar Tudósok krt. 2.

10:00-10:30 – Megnyitó, a Szoftvertechnológiai Fórum három éve; Bélády László
10:30-11:30 – The Role of Empirical Study in Software Engineering; Victor R. Basili
11:30-12:00 – Kávészünet
12:00-13:00 – The Non-virtual Reality of Testing or What´s Feasible in Real World Testing; Karol Frühauf
13:00-14:00 – Ebéd
14:00-16:00 – Beyond Software, beyond Engineering – Kerekasztal-beszélgetés; Moderátor: Bélády László, az MTA külföldi tagja

Résztvevők
– Victor R. Basili, Professor at University of Maryland;
– H. Dieter Rombach, Professor at University of Kaiserslautern;
– Jürgen Nehmer, Professor at University of Kaiserslautern;
– Karol Frühauf, President – INFOGEM AG, Informatiker Gemeinschaft für Unternehmensberatung;
– Dömölki Bálint, tiszteletbeli elnök – NJSZT;
– Pataricza András, docens – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék
– Gyimóthy Tibor, tanszékvezető docens – Szegedi Tudományegyetem, Szoftverfejlesztés Tanszék



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés