Connect with us

technokrata

Hatan kerültek be az AH-privatizáció második körébe

Laptop

Hatan kerültek be az AH-privatizáció második körébe

2005. június 2-án az Antenna Hungária Rt. többségi tulajdonosa, az ÁPV Rt. a következő tájékoztatást tette közzé:

Az ÁPV Rt. Igazgatósága 2005. június 2-án tartott ülésén döntést hozott az Antenna Hungária Rt. 75%+1 szavazatot megtestesítő részvénycsomagjának értékesítésére kiírt privatizációs pályázat második fordulójába jutott befektetőkről. A kiíró ÁPV Rt. az értékelést követően az alábbi társaságokat hívta meg a második fordulóban való részvételre:

  • Abertis Telecom S.A.

  • České Radiokomunikace a.s.
  • Macquarie Hírközlési Konzorcium
  • Österreichischer Rundfunk (ORF)
  • Swisscom Broadcast AG
  • TdF Télédiffusion S.A.

Mint ismeretes, a kormány 2004. október végén határozott a műsorszóró társaság privatizációs koncepciójáról. A pályázati eljárás során az ÁPV Rt. olyan befektetőt keres, aki megfelelő iparági tapasztalatokkal, referenciákkal és tőkeerővel rendelkezik ahhoz, hogy biztosítsa az Antenna Hungária Rt. további fejlődését és piaci helyzetének megerősítését.

A privatizációs szervezethez a pályázat benyújtásának időpontjában 10 előzetes ajánlat érkezett, melyek közül 9 érvényes, 1 érvénytelen volt. A benyújtott előzetes ajánlatok tartalmazták a pályázók részletes szakmai referenciáit és iparági tapasztalatait, az Antenna Hungária Rt. jövőbeni működésével kapcsolatos terveiket, és külön lezárt borítékban az értékesítésre felajánlott részvénycsomagért megajánlott indikatív árat. A bemutatott, a pályázati kiírásban előzetesen rögzített szempontrendszer alapján az ajánlatok értékelésére létrehozott bizottság először a szakmai ajánlatokat értékelte és pontozta, majd ezt követően, közjegyző jelenlétében került sor az előzetes árajánlatokat tartalmazó borítékok bontására és a végső sorrendre vonatkozó javaslat kialakítására.

Az ajánlattevőknek egyszerre két szempontot kellett teljesíteniük ahhoz, hogy a második fordulóba kerüljenek. Egyrészt el kellett érniük a legmagasabb szakmai színvonalú ajánlatot benyújtott potenciális befektető szakmai összpontszámának 60 %-át, és ezzel párhuzamosan teljesíteniük kellett azt az elvárást is, hogy az előzetes vételár értékelését is figyelembe véve a végső pontok meghaladják a legjobb ajánlatnak adott összpontszám 50 %-át. Ily módon a kiírás biztosította, hogy a privatizációs pályázat első fordulójában az Antenna Hungária Rt. jövőbeli működésével kapcsolatban kiemelten fontos szakmai szempontok megfelelő súlyt kapjanak a kiválasztás során, mivel a pályázat második fordulójában a részvényekért megajánlott vételár szerepel majd kizárólagos döntési szempontként.

Az érvényes előzetes ajánlattevők közül hárman, az iparági referenciák és stratégiai elképzelések bemutatásának színvonala alapján nem feleltek meg az értékelés kritériumrendszerének. A második fordulóba bejutott hat pályázó közül a legmagasabb pontszámot elért pályázó a maximális 100 pontból 81,29 pontot, míg a hatodik legjobb ajánlatot tevő 65,67 pontot ért el. A második fordulóba bejutott ajánlattevők az Antenna Hungária Rt. 75%+1 szavazatot megtestesítő részvénycsomagjáért az első fordulóban 18,81 és 38,00 milliárd Ft közötti sávban szóródó előzetes vételárat ajánlottak. A potenciális befektetők által az első fordulóban megajánlott vételár a második fordulóban lefelé nem módosítható.

Az ÁPV Rt. a pályázattal kapcsolatban meghirdetett terveivel összhangban olyan befektetők kiválasztása mellett döntött, melyek egyaránt képesek voltak megfelelni a magas szakmai és pénzügyi elvárásoknak. Így az értékelés során a privatizációból származó árbevétel maximalizálása mellett kiemelt súllyal esett latba a rádió- és televízió műsorok szórásának és szétosztásának színvonalas biztosítása. Szintén preferált értékelési szempont volt az Antenna Hungária Rt. jogszabályban előírt honvédelmi és minősített időszaki feladatainak jövőbeni biztonságos ellátása.

A második körbe jutott pályázók az Antenna Hungária Rt. részletes átvilágítását követően 2005. július közepén adják be végleges, már kötelező érvényű ajánlataikat a felkínált részvénycsomag megvételére vonatkozóan. Az ÁPV Rt. következő tájékoztatása is ehhez az eseményhez kötődik majd.

A tranzakció sikere és az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében az ÁPV Rt. a tranzakció ezen szakaszában további információkat nem hoz nyilvánosságra. A tranzakció lezárulta után részletes, mindenre kiterjedő tájékoztatást nyújt.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek