Connect with us

Hirdetés

technokrata

Média Hungary: Központi szabályozás helyett a piac irányítja majd a média-polarizációt?!

Laptop

Média Hungary: Központi szabályozás helyett a piac irányítja majd a média-polarizációt?!

Tíz éve az állami szabályozás és a szakma készítette elő a változást, most pedig a gazdaság, a piac és a technológia okán fog megtörténni a média polarizációja.

Az első Média Hungary konferencián a médiatörvény és a közszolgálatiság értelmezésével foglalkoztak, de a közszolgálatiság témája tíz év után is ugyanúgy a párbeszéd középpontja. A szakma és az állam együtt gondolkodott azon, hogy a digitális televíziózás és a konvergencia szabályozása szükséges-e, és ha igen, milyen keretek között.

Neves külföldi előadók, valamint magyar vállalatok new media vezetői osztották meg tapasztalataikat arról, hogy az információáramlásba bekapcsolódó mobiltelefonok, az Internet, a video-on-demand, a push SMS, a wap és egyéb új csatornák hogyan változtatják meg a médiát. Szó volt arról, hogy lehetőség lesz csak azokat a műsorokat megrendelni, amelyeket valóban nézünk, és arról is, hogy hogyan lehet fizetni a kiválasztott műsorokért. Taglalták azt is, hogy hogyan versenyeznek a különböző információ-források a nézők figyelméért: milyen tartalmakat töltenek le leginkább mobilra, hogyan alakul át a rádiós műsorszórás az iPodok hatására, valamint hogy mi is az a podcasting. Az IKO New Media előadásában arra is fény derült, hogy az operátorok 40, az aggregátorok 20, a média 20, a tartalomtulajdonosok 10 valamint a tartalomgyártók 10 százalékkal részesednek az alkalmazások bevételeiből. Graham Addicott, a First Freedom Productions vezetője a BBC flexibilis televíziója kapcsán arról beszélt, hogy akár a tematikus csatornák is könnyebben kitermelhetik műsorgyártási költségeiket az interaktivitás adta bevételeikből.

Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy az 1997-es kereskedelmi televíziózás bevezetéséhez hasonló robbanást élünk át napjainkban. Akkor állami szabályozás és a szakma készítette elő a változást, most pedig a gazdaság, a piac és a technológia okán fog megtörténni a média polarizációja, ami viszont újabb kérdéseket vet fel a szabályozás terén.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés