Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kuba a Linux mellett

Laptop

Kuba a Linux mellett

A kapitalista kizsákmányolást szimbolizáló Microsoft operációs rendszerei helyett nyílt forrást – a Föld kevés országában lehet ez indok a váltás mellett; Kubában azonban ez egyáltalán nem meglepő.

A mesés környezettel rendelkező karibi szigetország állami tulajdonban levő napilapja, a Juventud Rebelde számolt be arról, hogy a kormányzat (azaz Fidel Castro) úgy döntött, az állami számítógépekre Windows helyett nyíltforrású operációs rendszert, Linuxot kell telepíteni. Minderről Roberto del Puerto, Kuba információtechnológiai fejlődéséért felelős irodájának igazgatója számolt be, aki azt is elárulta, hogy Kubában már most 1500 számítógép támaszkodik Linus Torvalds munkájának gyümölcsére.

Del Puerto közölte: jelenleg azon dolgoznak hivatalában, hogy megteremtsék a jogi kereteket a Windows-ok lecseréléséhez. Ha ez valóra válik, a Microsoft egy újabb piacnak mondhat búcsút, igaz, Kuba „elvesztése” talán nem lesz nagy érvágás a redmondi szoftverfejlesztő cég számára. Nem úgy, mint például München vagy Bécs városvezetésének váltása; a közép-európai nagyvárosok ugyanis több tízezer PC-t állítottak, állítanak át nyíltforrású operációs rendszerekre.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés