Connect with us

technokrata

iPod zenelejátszó a Mercedes autókban

Laptop

iPod zenelejátszó a Mercedes autókban

Az iPod Interface Kit lehetővé teszi a Mercedes-Benz számára, hogy az autógyárak közül elsőként teljesen integrálja autóiba az Apple iPod-ot.

A Mercedes-Benz Accessories GmbH által kifejlesztett felhasználóbarát rendszer 2005. májusban az új B-osztályban ünnepli európai premierjét, és júliustól már az A-, a C-, az E- és az M-osztályhoz, a CLK-hoz, a CLS-hez és az SLK-hoz, valamint még az idén az új R-osztályhoz is rendelhető lesz.

Egyszerűen és biztonságosan, kormányról működtethető
Felettébb egyszerű és kényelmes dolog az intelligens iPod Interface Kit használata. A vezető a multifunkciós kormány gombjaival választhatja ki az iPod megfelelő menüpontját, például a ˝lejátszási sorrendet˝ az ˝előadót˝ vagy az ˝albumot˝, és ugyanezen a módon szabályozhatja a hangerőt. A műszerfal központi kijelzőjén látható a mindenkori zeneszám címe vagy egy másik kiválasztott menüpont, és itt jelennek meg az MP3-lejátszó által tárolt adatok is. Mivel a vezetőnek nem kell elengednie a kormányt, és végig előre szegezheti a tekintetét, semmi nem tereli el a figyelmét a forgalomról, ami az aktív biztonság egyik fontos feltétele.


Az iPod Interface Kit további előnyei: az MP3-lejátszó a ˝Plug and Play˝ elve alapján kapcsolódik a járműhöz, ami azt jelenti, hogy a felhasználónak nem kell mást tennie, mint rácsatlakoztatnia iPod-ját a kesztyűtartóban külön e célra kialakított bemenetre. Ezt követően automatikusan végbemegy a konfiguráció.

A Mercedes-Benz innovatív rendszere a harmadik generációval kezdődően gyártott iPod-okkal, azaz az iPod mini-vel, az iPod photóval és az iPod U2-val kompatibilis. E hordozható MP3-lejátszók akár 10.000 zeneszám tárolására és lejátszására is képesek.

A Mercedes-Benz szerződéses értékesítő partnerei Németországban 183 euró + beszerelési költségek áron forgalmazzák az iPod Interface Kitet.

Mercedes-Benz Mixed Tape: szolgáltatás zenerajongóknak
A Mercedes-Benz a ˝Mixed Tape˝ kiegészítő szolgáltatás keretében ingyenesen letölthető MP3-zenefájlokat kínál az interneten. Nyolchetente 15 új, válogatott szám áll a hallgatók rendelkezésére a www.mercedes-benz.com/mixedtape oldalon. Ezek adatstreamelés vagy letöltés útján férhetők hozzá és írhatók CD-ROM-ra vagy másolhatók át MP3-lejátszóra – egyenként vagy komplett album formájában.

A Mercedes-Benz a ˝Mixed Tape˝-pel a zenei tehetségeket támogatja nemzetközi márkafórumán: külön szerkesztőség véleményezi azon utánpótlás-zenészek munkáját, akik online küldik be szerzeményeiket. Mindazok, akik bejutnak a kiválasztás utolsó fordulójába, bemutatkozási lehetőséget kapnak az interneten. A zeneletöltő szolgáltatást különféle járulékos funkciók teszik teljessé, ilyen például az albumborító- és zeneszámcím-generátor, az e-mail-hírlevél, valamint az e-card.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek