Connect with us

Kétmagos processzorok a Sun teljes 64 bites termékcsaládjában

Laptop

Kétmagos processzorok a Sun teljes 64 bites termékcsaládjában

A Sun Microsystems bemutatta a kétmagos AMD Opteron processzorokra épülő első szerverét, és bejelentette, hogy a kétmagos technológia a teljes 64 bites termékcsaládjában elérhető.

A kétmagos Sun Fire V40z egy továbbfejlesztett négy processzorfoglalatos, nyolcutas szerver, négy mikroprocesszorral, mindegyikben két CPU-maggal. A kétmagos architektúrával a felhasználók közel kétszeres teljesítményt és energiahatékonyságot kapnak a versenytársak egymagos 64 bites Intel-processzorokra épülő szervereihez képest.


˝Míg számos versenytársunk feladta a 64 bites szerverek 16 utasra bővítését célzó terveit, a Sun termékcsaládja nyolc kétmagos processzorral 16 utas teljesítményt kínál egyetlen rendszerben˝ – nyilatkozta John Fowler, a Sun Hálózati Rendszerek csoportjáért felelős vezérigazgató-helyettes.

˝Nagyon népszerűek a 64 bites rendszereink, amelyek a különböző teljesítményteszteken világcsúcsokat állítanak fel. Ráadásul amióta az AMD Opteronra épülő első szerverünket bejelentettük, a nagy szerverszállítók közül egyedül mi növeljük folyamatosan az Opteron processzorpiaci részesedését. Reményeink szerint ezt a tendenciát követjük majd a jövőben is˝

A Sun a szimmetrikus multiprocesszoros (Symmetric Multiprocessing – SMP) rendszerekről húsz év alatt felhalmozott tapasztalatait építette az AMD64 platformba, és a Solaris 10 operációs rendszer maradéktalanul ˝munkára tudja fogni˝ ezt a platformot.

A Sun Fire szervereken alkalmazott Solaris-megoldások, például a Memory Placement Optimization (MPO) és a továbbfejlesztett ütemező is működnek az új többmagos architektúrán. Az ˝öngyógyító˝ például automatikusan felismeri a hibásan működő magokat, és szelektíven lekapcsolja őket, anélkül, hogy kikapcsolná az egész processzort, és csökkentené az alkalmazások rendelkezésre állását. A felhasználók természetesen a meglevő Solaris-termékeket is teljes körűen tovább használhatják, mert minden Solaris-alkalmazás azonnal – módosítás és újrafordítás nélkül – hasznosítja a többmagos platformok összes előnyét és szolgáltatását.

A Solaris 10 és az AMD64 igen jó páros, amelynek felhasználói kiaknázhatják az új technológia lehetőségeit. A Solaris 10 mostanáig tizenkét teljesítménycsúcsot döntött meg az AMD64 hardveren; közülük négy teszt kifejezetten többmagos rendszerekre készült.

Az új technológia felhasználói gyorsabban futtathatják a szimulációkat, jobb döntéseket hozhatnak, és javíthatják termékeik és szolgáltatásaik minőségét – s közben tovább csökkenthetik üzemviteli költségeiket.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda