Connect with us

Microsoft Management Summit 2005

Laptop

Microsoft Management Summit 2005

2005-ben már negyedik alkalommal.

2005. április 19-én Las Vegasban immár negyedik alkalommal veszi kezdetét a Microsoft Management Summit. Az informatikai szakemberek számára megrendezett konferencia mottója idén a Tudás (Knowledge) lesz. A három napos rendezvény keretében a résztvevők betekintést nyerhetnek a Windows-alapú ügyfél- és kiszolgáló-hálózatok optimalizálásának módszereibe, hasznos információkat kapnak az informatikai biztonsággal, a telepítési eljárásokkal és a menedzsment-szolgáltatásokkal, illetve a legújabb innovációs eredmények gyors és hatékony vállalati integrációjával kapcsolatban.

A Management Summit keretében a Microsoft tájékoztatja a közönséget a vállalati informatikai költségek és a komplexitás csökkentésére vonatkozó elképzeléseiről és erőfeszítéseiről, melyeket Dynamic Systems Initiative (DSI) néven foglalt össze. A DSI teljes egészében a fogyasztói szükségletekhez való alkalmazkodás jegyében került kialakításra.

A Microsoft a felhasználók igényeinek és problémáinak megismerésére gyakran felhasználja számos kutatócég kimutatásait is. Az IDC kutatásai szerint például az IT infrastruktúrára költött 140 milliárd dollárból csupán 6%-ot tesz ki az informatikai eszközök beszerzési költsége, a Forrester Research által megkérdezett 164 vállalat informatikai vezetőinek pedig 42%-a véli úgy, hogy a 2005-ös IT költések legfőbb irányvonala a költségcsökkentés lesz. A Dynamic Systems Initiative ezen problémák megoldására kínál megfelelő lehetőséget.

A Microsoft Management Summit keretében a Microsoft két vezetője mond nyitóbeszédet: Steve Ballmer, vezérigazgató és Kirill Tatarinov, a vállalatirányítási részleg alelnöke.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő