Connect with us

Hirdetés

technokrata

Skype: 100 millió letöltés

Laptop

Skype: 100 millió letöltés

Bűvös határt lépett át az ingyenes internetes beszélgetést biztosító szoftver: a minap elérte, majd meg is haladta a 100 milliomodik letöltést.

Rengetegszer írtunk már a Terminalon a Skype-ról, az utóbbi egy, másfél év egyik legkedveltebb azonnali üzenőklienséről. A Kazaa-val rokoni szálakat ápoló fejlesztők szoftvere azért válhatott ilyen népszerűvé, mert pofonegyszerűvé tette az online beszélgetést. Nem igazán számít, milyen tűzfal mögött ülünk, mennyit értünk a számítógéphez, csak egy fülhallgató (vagy hangszórók), egy mikrofon és a szoftver szükséges, és máris élvezhetjük az internetes telefonálás előnyeit. Ezek közé tartozik az ingyenesség és a gyakran a hagyományos távbeszélő készülékekhez képest is hallhatóan jobb hangminőség.

Felismerték ezt az internetezők is, és egyre többen „vetették rá” magukat az Internetről kezdeményezett és Internetre irányuló hívások esetén teljesen ingyenes szolgáltatásra. A fejlesztők alapkoncepciója ugyanis az volt, hogy prémiumszolgáltatásokból kívánják finanszírozni a projektet, mint amilyen például a nemrég bejelentett Voicemail, azaz hangposta, illetve a SkypeOut és a SkypeIn. Míg az első lehetővé teszi hagyományos telefonszámok Internetről való hívását, addig az utóbbi révén bármelyik internetező kaphat egy olyan telefonszámot, amit a világ bármely részéről (nem csak számítógépről!) fel lehet „tárcsázni”.

A folyamatos fejlesztésnek, a multiplatformos kialakításnak (a Windows mellett még a Pocket PC-ket, a Linuxot és a Mac OS X-et is támogatja a Skype) köszönhetően mind kiforrottabbá vált a szoftver, így talán nem is annyira meglepő, hogy a napokban átlépte a 100 milliomodik letöltést, a hivatalos adatok szerint. Ebben nyilvánvalóan nincsenek benne azok a letöltések, melyeket nem a központi oldalról indítottak, hanem kisebb letöltőszerverekről (mirrorokról) kezdeményeztek, mint amilyen például a Terminal Download szervere. A Skype különböző változatait tőlünk is le lehet tölteni, kipróbálását, használatát csak ajánlani tudjuk.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés