Connect with us

technokrata

Milyen érzelmi állapotban van a hívó fél? Új híváselemző rendszer

Laptop

Milyen érzelmi állapotban van a hívó fél? Új híváselemző rendszer

Az amerikai Nice Systems olyan multimédiás ember-számítógép interakciókat elemző rendszereket fejleszt, amik a beérkező írott, képi vagy szóbeli felhasználói üzeneteket mind azok jelentése, mind érzelmi töltete alapján automatikusan értékelik.

„Kedvességmérés” pillanatok alatt
Az érzelmi töltést figyelő rendszer a telefonhívás első 5-10 másodpercéből 26 paraméter regisztrálása alapján meg tudja határozni a hívó fél érzelmi, hangulati állapotát. A szoftver tanuló algoritmusokat és beszédértelmező alrendszert is magába foglal. Így képes összeállítani a cég számára a hívás olyan jellemzőinek listáját, melyek előre jelezhetik bizonyos érzelmi állapotok kialakulását. Ez a szótár az ügyfélszolgálaton dolgozóknak nagy segítségére lehet, akárcsak azok az összegzett adatok, melyek megmutatják, hogy az ügyfelekkel történő beszélgetések tartalmilag és érzelmileg milyen tipikus lefutásokat mutatnak.

Vesszenek a bonyolult telefonmenük!
A Nice szoftverét a nagy ügyfélszolgálattal rendelkező cégek használják a távközlési, a banki, illetve az egészségügyi szektorban. Ezekre a cégekre jellemző leginkább, hogy ügyfeleiknek gyakran kell velük személyes kapcsolatba lépniük, és szerteágazó szolgáltatásaik miatt a telefonhívások során gyakran igen bonyolult menürendszeren kell átvergődnie a hívóknak. A tapasztalatok szerint az ilyen cégek sok ügyfelet veszítenek el azzal, hogy egy adott problémára megoldást kereső feszült klienseikben a feszültség tovább nő menürendszerben való navigálás során. Gyakran megszakítják a hívást és lemondják, vagy nem veszik igénybe az adott szolgáltatást, pedig a motiváció megvolt bennük. Ezen ügyfelek visszanyerésére kínál lehetőséget a Nice Universe (Kedves Világ) és a Nice Perform (Kedves Teljesítés) szoftvercsomag.

Egyelőre drága, ám előremutató projekt
A Nice saját bevallása szerint 30 millió dollárt költött a kedvességfelismerő algoritmusok kifejlesztésére. A cég nagy gondot fordít az integrálhatóságra és az átlátható kezelői felületekre. Mivel egyelőre kevés versenytársa van a piacon, árai a kis cégek számára még a tengerentúlon is magasnak számítanak. A Nice Perform programcsomag ára 100.000 dollárnál kezdődik.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek