Connect with us

Hirdetés

technokrata

Intézményi honlap-ellátottság

Laptop

Intézményi honlap-ellátottság

Már közel hétezer hazai intézmény van jelen saját honlappal a világhálón, igaz, a legtöbb oldal statikus, és házon belül szerkesztik. A kutatók azonban jelentős növekedést prognosztizálnak.

Saját honlapot a mintegy 14 és félezer, Internet-kapcsolattal rendelkező költségvetési intézmény valamivel kevesebb mint fele, 45 százaléka tart fenn – olvasható a Magyar Infokommunikációs Jelentés legutóbbi kiadásában. A BellResearch éves rendszerességgel elkészített alapkutatása az intézményi szegmens internetes moduljaiban az alapvető hozzáférési infrastruktúra fejlettsége mellett részletesen elemzi a megoldások elterjedtségét és a világhálóra épülő szolgáltatások kihasználtságát is.

Növekvő bázis
Az egy évvel korábban mérthez képest a honlap-penetráció emelkedése csupán 7 százalékpontra tehető, az eltelt időszakban azonban változott a bázis is: nőtt az Internet-eléréssel rendelkező intézmények száma, így a saját honlapot fenntartó szervezetek száma a közel 2.300 “új belépővel” összességében mintegy másfélszeresére nőtt – mutatnak rá a kutatók.

Az egyes szegmensek ellátottsága között azonban továbbra is jelentős a különbség. A legkedvezőbb a központi költségvetés alá tartozó kör helyzete, itt a kapcsolattal rendelkező intézmények közel kétharmada a világhálón is megtalálható. A legnagyobb az egészségügy lemaradása, ahol az internetező szervezetek kevesebb mint harmada rendelkezik honlappal; megjegyzendő azonban, hogy az elmúlt évben e körben növekedett legnagyobb ütemben a penetrációs mutató.

Házilagos design
A hazai intézményi honlapok legnagyobb hányada, több mint fele saját, belső fejlesztés eredményeként jött létre. Ez különösen (84 százalékban) az oktatási szegmenset jellemzi, ahol a weboldalak jó részét a szaktanár vagy az internetes szakkör szerkeszti és tartja karban.

A költségvetési szférában általánosan nem jellemző a professzionális webdesign-cégek foglalkoztatása – ez alól csak a központi szegmens jelent némiképp kivételt, ahol az oldalak 16 százaléka készül “profiknál” -; ennél elterjedtebb az ismerősök, külsősök, szabadúszó programozók megbízása, közel minden negyedik intézményi honlap így készült.

Idei tervek
A kutatóknak az intézményi döntéshozók szándékaira, illetve terveire alapozott növekedési prognózisa további jelentős fejlődést vetít előre, bár a növekedési ütem valamelyest lassul. A honlappal még nem, de Internet-eléréssel már rendelkező hazai költségvetési szervezetek több mint egyharmada tervezi, hogy létrehozza honlapját ez év közepéig, de többségük csak valószínűsíti a világhálón való megjelenést, és csak 16 százalék szerint biztos a fejlesztés.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés