Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sok év börtönbüntetésre ítélt szoftverkalózok

Laptop

Sok év börtönbüntetésre ítélt szoftverkalózok

Még a tavalyi, hazánkat is érintő kalózellenes hadműveletnél is nagyobb akció keretében elfogott szoftverkalózokra a minap mondták ki a terhelő ítéletet.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma kedden jelentette be, hogy szerzői jogok megsértésében bűnösnek találtak három embert. Ezen szoftverkalózokat egy olyan „hadművelet” során tartóztatták le, melyet a vád képviselői a legnagyobb nemzetközi kalózhálózat felderítésének neveztek. Az „Operation Higher Education” névre keresztelt hatósági megmozdulás 12 országon keresztül „söpört” végig, s ennek eredményeként az olyan nagy kalózszervezetek – mint a számítógépes és videojátékok illegális terjesztésével foglalkozó Fairlight s a Kallisto – fontos emberei kerülhettek bíróság elé.

„Mások szellemi tulajdonának ellopása semmiben sem különbözik a lopás bármely egyéb formájától. Fontos feladata az Igazságügyi Minisztériumnak, hogy megvédje nemzetünk befektetőinek és alkotóinknak szellemi jogait, függetlenül attól, hogy a kalózok helyileg hol tartózkodnak.” – nyilatkozta az eset kapcsán Kevin J. O´Connor, az Egyesült Államokat képviselő ügyész.

Mint kiderült, a tavalyi hasonló, hazánkat is érintő akció kereteit ugyanaz az Operation Fastlink nevű projekt biztosította, mint az Operation Higher Educationét. Az USA szövetségi hatóságai ugyanis rájöttek, hogy nem egyes embereket kell beperelni, akik peer to peer hálózatokon dalokat, filmeket, játékokat cserélnek, hanem a nagy kalózszervezetekre (warez csoportokra) kell lecsapni, ha hatékonyan fel akarják venni a harcot az illegális terjesztés ellen.

Visszatérve az ítéletre: a kaliforniai Pasadena városban lakó Seth Kleinberg – az ügy fő vádlottja – bűnösnek vallotta magát számítógépes szoftverek szerzői jogainak megsértésében és illegális terjesztésében. Kleinberg 10 év börtön elé néz, ha a büntetés mértéke csak az ügyészeken múlik; míg két társa, Jeffrey Lerman és Albert Bryndzda, fejenként öt-öt év szabadságvesztéssel számolhatnak.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés