Connect with us

technokrata

Bemutatkozott a Google végleges asztali keresőszoftvere

Laptop

Bemutatkozott a Google végleges asztali keresőszoftvere

Az USA-beli internetes vállalat elérhetővé tette asztali kereső szoftverét, mely a Windows hasonló, beépített funkciójánál hatékonyabb működéssel kecsegtet.

Amint arról mi is beszámoltunk, a Google még tavaly októberben jelentette be a nem túl fantáziadúsan elnevezett Google Desktop Search-öt; a vékonykliens alkalmazás lehetővé teszi az emberek számára, hogy saját e-mailjeik, Microsoft Office dokumentumaik, AOL csevegőprogramok logjai és már korábban megnézett weboldalak között kutassanak. Mintha a számítógép memóriájáról készült fotókat nézegetnénk; ha már láttad korábban, meg is találhatod újra a rendszereden, mondta akkor Marissa Mayer, a Google fogyasztói webtermékekkel foglalkozó részlegének igazgatója.

Igaz, hogy az internetezők között dominánsnak mondható Windows operációs rendszer rendelkezik saját file-keresővel, ám annak korlátjaira már Redmond is felfigyelt. Mivel következő generációs OS-e (melyben változás várható e téren) várhatóan csak 2006 folyamán jelenik meg, s a szoftverfejlesztő gigász nem tett különösebb lépéseket ezen a téren például a Windows XP-ben, ezért a lehetőség nyitva állt a Google előtt – amivel a vállalat élt is.

Működés

A minap béta állapotból végleges stádiumba lépő alkalmazás telepítése után átnézi a merevlemezt, majd indexeli a Word állományokban található szövegeket, az Outlookban levő e-maileket, az Excel állományokat, AOL chatlogokat és a korábban meglátogatott weboldalakat. Mindez több óráig is eltarthat, ám ennek révén a technológia az újabb adatok megjelenésekor valós idejű feldolgozással kecsegtet, amihez ekkor már nem kell különösebben hosszú idő. Egy keresés után az Internet Explorerbe integrálódott keresőmotor révén előhozott találatok sorrendbe rendezhetők: akár dátum, akár típus szerint. Szűrőkkel is ellátták a szoftvert, így jelentősen szűkíteni lehet a nagyméretű adatbázisból ˝előcsalt˝ keresési eredményeket. Használatával könnyedén összehasonlíthatóvá válik egy weboldal egy-egy állapota is: mivel a Google Desktop Search minden korábbi változatot elment, ezért a frissiben megtekintett és mondjuk az egy nappal ezelőtti tartalom között hatékony összehasonlítást kínál.

A most kiadott verzió már képes digitális képek és videoállományok után is kutatni a merevlemezen, valamint elveszettnek hitt PDF file-okat is prezentálni tud, ha azok mégiscsak megtalálhatók valahol a winchesteren. Szemben a korábbi változattal, immár három böngészőt támogat: az Internet Explorer mellett Netscape és Firefox browserekkel is együtt képes működni. A megjelenéssel egy időben egyébként kiadták az SDK-ját, azaz a szoftverfejlesztő készletét is, hogy külsősök számára lehetőség nyíljon pluginek készítésére. Egy ilyet egyébként maga a Google is elkészített, mellyel a Trillian chatprogram logjaiban lehet „turkálni”.

Privacy

Egy fontos témakör: a felhasználó magánszférájának védelme. A Google alkalmazása nem osztja meg az indexelés eredményét a vállalattal, csupán naponta küld egy rövid üzenetet a szervernek arról, hogy hogyan működik az alkalmazás (például összeomlott-e a korábbi jelentés óta), illetve, hogy miként használják azt az internetezők. További lépéseket is tett ezirányban a cég: azon Word és Excell állományokat, melyek jelszóvédettek, nem indexeli. Szintén így jár el a biztonságos website-okkal – ezzel megakadályozva azt, hogy bizalmas adatokat tároljon el, amelyeket esetleg egy hackertámadás során ellophatnak a rendszerből.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek