Connect with us

Hirdetés

technokrata

1848 – ingyen letölthető magyar stratégiai játék

Laptop

1848 – ingyen letölthető magyar stratégiai játék

Tavaly kezdte meg az 1848/49-es szabadságharc stratégiai játék fejlesztését a Hydrogame programozócsoport. A játék több tesztelés után idén márciustól érhető el az érdeklődők számára.

Magyar Bálint oktatási miniszter ajánlója

A személyes élménynél nincs maradandóbb tanulási forma. Egészen más valamit átélni, cselekvő résztvevőként bekapcsolódni, mint csak a tanár előadását hallgatni vagy érdemjegyért adni feleletet arról. Az 1848-49-es szabadságharc hazánk egyik legdicsőbb küzdelme, a magyar nemzet öntudatra ébredésének időszaka, annak megtestesülése. A játék nem csupán segít megérteni a történelmi helyzetet, hanem a hadműveletek sikeres vezetéséhez, a nyerő játszmához el kell sajátítani a csaták hátterében húzódó történelmi tényeket, a korabeli politikai viszonyokat is. S persze figyelembe kell venni az adott pillanatban a természeti adottságokat (például időjárás, a folyók vízjárása), a katonák harci kedvét és számos más szempontot is. Meg kell érteni, kik, miért és hogyan kötöttek szövetséget.

A diákság számára – tizenéves korban – különösen vonzó az a lehetőség, hogy mindezt egy számítógépes stratégiai játék teszi lehetővé. A történelemtanítás szempontjából kedvező, ha ez nem csupán egy fikción alapuló, öncélúan erőszakos játék, hanem a magyar nemzet történetének fontos része. A korrajz szempontjából fontos, hogy hitelesen ábrázolt helyszínek, felszerelések, egyenruhák jelenjenek meg. A játék éppen ezért lehet érdekes az idősebb korosztályok, a tanárok, a szülők számára is.

Ki ne gondolkodott volna el azon, ki ne szeretné kipróbálni, mire jutott volna például Klapka Görgei vagy Bem – ha nem avatkozik közbe az Orosz Birodalom? Vajon könnyű volt-e megállítani Jellasics seregeit Pákozdnál? Volt-e vajon esélye Mógának győzelmet aratni Schwechatnál és eljutni Bécsig? Igaza volt-e Görgeinek, hogy először meghátrált Windischgrätz túlerőben lévő serege elől, vagy győzött volna, ha felveszi a harcot? Elkerülhető lett volna Világos, vagy Arad?

Ezekre az izgalmas kérdésekre bárki megpróbálhat válaszolni a játék segítségével. A korszak alapos megismerése a játék leírásának elolvasásával is lehetséges. A résztvevőnek kitörölhetetlen, személyes élményei is lesznek a magyar nemzet függetlenségéért vívott szabadságharcáról. Ezért az Oktatási Minisztérium mindenki számára ingyenesen teszi elérhetővé a játékot.

A játék menete

1848 jellemzői, leírása
• körökre osztott stratégia, 1 kör = 1 hét
• a hadszíntér az 1848-as Magyarország nagyméretű, nagyfelbontású térképe (4000×2600 pixel), amely korabeli térképek alapján készült
• 14 féle hadegység, 3 nemzet színeiben
• több mint 70 tábornok, képpel és egyedi tulajdonságokkal
• több mint 15 perc háttérzene
• 30 féle hangeffektus
• erődök 3 féle méretben (Buda, Eszék, Komárom stb.)
• dinamikus időjárás
• könnyen megtanulható, egyszerű felhasználói felület
• valódi stratégia

A játék a korabeli Magyarország térképén játszódik, a játékos ezen irányíthatja a hadseregeket. A hatalmas térkép több mint 2000 különböző domborzattal rendelkező hatszögre van felosztva. Ezek a területek lehetnek sík, dombos, mocsaras vidékek illetve hegységek. A legmagasabb hegyeket és a tavakat tartalmazó területek a hadseregek számára járhatatlanok. Fontos szerepet kap még az utak és a vasutak elhelyezkedése, mert ezeken gyorsabban haladhatnak a hadseregek. Az egységek mozgását folyók akadályozhatják, e vízi akadályokon legkönnyebben a hidakon juthatunk át.

Licencvásárlás

Az Oktatási Minisztérium határozatlan időtartamra szóló, kizárólagos felhasználási jogot szerzett a szoftver magyar nyelvű változatának Magyarországon történő terjesztésére. Az OM minden további (alkalom-, példányszámbeli, stb.) korlátozás nélkül, valamennyi ismert felhasználási módra kiterjedően jogosult a szoftvert bármilyen ismert módon felhasználni, illetve másnak a szoftver használatára felhasználási engedélyt adni. A játék fejlesztői vállalták, hogy saját honlapjukon kapnak helyet a stratégiai játékhoz kapcsolódó fórumok, chatszobák, és más szoftvertámogatási szolgáltatások. A fejlesztők vállalták, hogy a szoftver használata során esetlegesen felmerülő hibák, inkompatibilitások, pontatlanságok kijavítására egy éven keresztül havonta egy alkalommal ún. hibajavító csomagokat (patch) bocsátanak a Sulinet Programiroda rendelkezésére.

Mindezen jogokat és szolgáltatásokat a tárca 9,8 millió forint + ÁFA összegért vásárolta meg.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés