Connect with us

technokrata

Letölthető a legújabb Bittorrent kliens

Laptop

Letölthető a legújabb Bittorrent kliens

A napokban vált elérhetővé az elosztott file-csere szoftver 4.0-s változata.

A file-csere programok korábbi változataihoz képest a Bittorrent kliens sokkal nagyobb letöltési sebességet ígér – ugyanakkora internet-kapcsolati sávszélesség mellett. Ennek az az oka, hogy a rendelkezésre álló adattovábbítási kapacitást igyekszik maximálisan kihasználni; így a technika erőssége elsősorban nagyméretű állományok (filmek, programok) esetén érezhető igazán.

Ezt oly módon éri el, hogy a felhasználó által letölteni kívánt file-ok kicsiny darabokra tördelve érhetők el a hálózaton, amiket egyszerre több szálon, több internetezőtől lehet tölteni. Ráadásul, azt a csomagot, amit az ember már leszedett, a kliens azonnal vissza is osztja. Többek között ez is az oka annak, hogy ahol „felüti a fejét” a Bittorrent, általában drasztikusan megnő a sávszélesség foglaltsága. Egyes felmérések szerint az internetes adatforgalomnak már körülbelül a harmadát adja ki a bittorrent file-ok mozgása.

Számos kliens létezik, ami ezt a peer to peer technológiát használja fel (Azureus, Bitcomet stb.), a minap azonban mindegyik „ősatyja” újult meg, s vált szabadon letölthetővé. A 4.0.0-s kliens Windows-os változata akár a Terminal Download szerveréről is letölthető.

Néhány újdonság

– felújított kezelői felület
– számos beállítást (például a feltöltési szintet) lehet már közvetlenül a GUI-ról szabályozni
– új torrentkészítő (btmaketorrentgui), ami lecseréli a régit (btcompletedir)
– jobb teljesítmény, licencváltozás (BitTorrent Open Source License-re)
– a Bittorrent csomagok „bulk data” besorolást kaptak stb.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek