Connect with us

Hirdetés

technokrata

Synergon a kistérségi önkormányzati társulások partnere

Laptop

Synergon a kistérségi önkormányzati társulások partnere

A Synergon Informatika Rt. stratégiai szövetségre törekszik.

A Synergon Informatika Rt. üzleti partnereivel, a GKI Gazdaságkutató Rt.-vel és a Projen Informatikai és Kereskedelmi Kft.-vel egy szemináriumsorozat során olyan megoldásokat mutat be nagyvárosok önkormányzatai, valamint kistérség társulások elnökei és megbízottak számára, melyek segítségével lehetőséget kapnak kezükbe az adott térség dinamikus gazdasági fejlődéséhez, illetve a területükön működő vállalkozásoknak, és lakosaiknak magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtásához. A szeminárium során bemutatják a fejlesztésekhez szükséges források pályázati lehetőségeit és megoldásait is, mellyel az önkormányzatok többletbevételhez juthatnak, a vállalkozások és magánszemélyek pedig a piacinál kedvezőbb áron vehetnek igénybe informatikai és távközlési szolgáltatásokat.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az EU-ban egyre inkább előtérbe kerül a regionális programok támogatása, így várhatóan a jövőben az önkormányzatok elsősorban nem önállóan, hanem inkább kistérségi összefogással juthatnak majd forrásokhoz. A Magyarországnak juttatandó EU-s támogatások szétosztását szigorú feltételekhez fogják kötni, s az így a beáramló pénz nagyobb részét csak a ténylegesen működő önkormányzati társulások lesznek képesek megigényelni, s az előírásoknak megfelelően felhasználni. Így azok a kistérségek, melyek már fel tudnak mutatni valós eredményeket a településeik együttműködése terén, nagyobb eséllyel tudnak majd indulni a forrásokért folyó versenyben. Márpedig a valódi együttműködéshez nem csupán szándékra, hanem kistérségi, településközi infrastruktúrára is szükség van. Ennek egyik fontos eleme a kistérségi szintű informatikai és távközlési rendszer, mely megalapozza azt a településközi kommunikációt és adatáramlást, mely a társulás működésének velejárója kell, hogy legyen.

Ezért a kistérségeknek célszerű megragadniuk minden olyan lehetőséget, mely a szükséges infrastruktúra elemek támogatott formában történő beszerzését biztosítja (mint például a GVOP pályázatai). Egy jól működő, (elektronikusan is) szolgáltató önkormányzati társulás pedig képes elősegíteni a KKV-k versenyképességének növelését, a kistérség gazdasági fellendülését, a területén élők életminőségének javítását, az önkormányzati lehetőségek bővülését.

Támogatott projektterületek

  • Koncepció kidolgozása: A társulás IT stratégiájának megalkotása, illetve annak operatív szintre való tematikus lebontása.
  • Pályázatok benyújtása: Pályázat menedzsment, tervek, dokumentációk elkészítése.
  • Kivitelezés: A felmérési, tervezési, fejlesztési munkák, a szükséges oktatások elvégzése; a hardver és szoftver eszközök beszerzése, konfigurálása, a rendszerintegráció.
  • Üzemeltetés: megfelelő működési környezet és üzemeltetési szakemberek biztosítása.
  • Finanszírozás: rugalmas fizetési feltételek, outsourcing megoldások, önfenntartó üzleti modellek kidolgozása.

Az elvégzendő feladatok összetettsége, egyes projektek – akár két évre is – elhúzódó időtartama, az alkalmazandó rendszerek bonyolultsága magas szintű szakértelmet, projektvezetési képességet, stabilitást és tőkeerőt követel meg a leendő szállítótól, így annak kiválasztása kulcsfontosságú kérdés.

A Synergon Informatika Rt. stratégiai szövetségre törekszik minden olyan önkormányzati társulással, amely megbízható, minőségbiztosítás mellett dolgozó partnerre kíván támaszkodni a jövőben. Egy ilyen szövetségben pedig a kistérségi társulás a kommunikációs megoldástól az e-önkormányzati rendszerig mindent egy kézből menedzselve, az érdekeinek és elképzeléseinek megfelelően alakíthat ki.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés