Connect with us

technokrata

Intel-alapú platformok a digitális otthonokért

Laptop

Intel-alapú platformok a digitális otthonokért

Az Intel bemutatta azon elképzeléseit, mely szerint egy olyan PC-kből, szórakoztatóelektronikai eszközökből, mobil platformokból és technológiákból álló termékcsaládot kíván létrehozni, amelyek egyszerűen és könnyen működnek együtt a digitális otthonokban.

A vállalat emellett újabb márkákat, illetve felhasználói részleteket jelentett be az első kétmagos asztali gépekhez szánt processzorairól, illetve lapkakészleteiről – melyeket 2005. második negyedévében lehet majd keresni a piacon..

Az IDF mai napján tartott beszédében, az Intel Digitális Otthonokért felelős csoportjának vezetője, Don MacDonald azt nyilatkozta, hogy az Intel hamarosan megjelenő kétmagos processzorai, valamint a rengeteg új képességgel rendelkező szilíciumos technológiai innovációi által a felhasználók még inkább élvezhetik digitális tartalmaikat (játékokat, zenét, fotókat, videókat); mindezt a lakás minden táján, multifunkciós eszközök által.

˝Az Intel nem oly módon kívánja megfogalmazni a digitális otthont, hogy milyen a formája, mérete vagy hol helyezkedik el. Nem fogjuk korlátozni a lehetőségeket, ahogy a digitális otthon egy eszközben megoldható˝ – mondta MacDonald. ˝Akár a grafika-igényes játékokhoz beszerzett Entertainment PC-vel kezdődik, akár egy MP3-lejátszóval (a digitális zenéhez), akár egy személyes média-felvevővel (a TV-show-k rögzítéséhez), csak egy eszközre lesz szükség, és csak egy módon kell használni a technológiát ahhoz, hogy megnyíljon az út a többi eszközhöz, felhasználási módhoz, sőt az egész digitális otthon élményhez˝.

MacDonald további részleteket hozott nyilvánosságra az Intel első kétmagos asztali PC-platformjairól, többek között az Intel első kétmagos asztali processzorai márkanevéről – az Intel Pentium D processzorról (korábbi kódnevén Smithfield).

˝Az Intel többmagos tervei elsősorban a felhasználók igényeit célozzák meg, illetve jelentős innovációs lehetőséget kívánnak biztosítani az iparág számára – a digitális otthonokért˝ – mondta MacDonald, utalva az IDF Concourse ˝többmagos zónájára˝ (Multi-Core Zone), ahol több mint egy tucat kétmagos proceszorra épülő, OEM-ek által gyártott rendszerek, technológiák (asztali, mobil és szerverpiaci termékek) kerülnek bemutatásra. A két-, illetve többmagos termékeket úgy tervezték, hogy egy processzoron kettő vagy több CPU-mag ˝foglaljon helyet˝, lehetővé téve a párhuzamos tevékenységek kezelését.

A Pentium D processzor továbbfejlesztett számítástechnikai lehetőségeket biztosít a PC-k számára, például támogatja a többfelhasználós élményt. Egy konkrét példa: egy gyermek a hálószobában játszhat a Pentium D processzor-alapú PC-n, míg szülei a nappaliban a távirányító által rögzítenek, vagy hallgatnak zenét, néznek videófilmeket, egy médiaadapter által ugyanazon PC-t használva, majd továbbítják a tartalmakat a rendszerbe kapcsolt hi-fi lejátszóhoz vagy képernyőhöz. A kétmagos Pentium M processzorhoz az Intel 945 G Express, illetve az Intel 945P Express lapkakészlet (korábbi kódnéven Lakeport) kerül bemutatásra – melyek támogatják az Intel High Definition Audio technológiáját – amely által lehetővé válik a többszörös audió-lejátszás több felhasználó számára, egyidőben.

A vállalat több különböző kivitelre számít a Pentium D processzorra, illetve az új lapkakészletekre épülő gépek piacán, melyek várhatóan a második negyedévben lesznek először elérhetőek. Az év folyamán a következő számítógépgyártóknál várható a megjelenésük: Acer, Alienware, Asus, Dell, Founder, Fujitsu, Fujitsu Siemens Company, Gateway, Gigabyte Technology Co, Hitachi, HP, Lenovo, LG Electronics, Medion, NEC, Packard Bell, Samsung, Sony, TCL, Tongang vagy a Trigem.

Az audió, videó, digitális tervezés és játékok iránt lelkesedő felhasználók számára az Intel a kétmagos Intel Pentium Extreme Edition processzorra, illetve az Intel 955X Express lapkakészletre épülő rendszereket vár, többek között az Alienware-től, Dell-től, Falcon Northwest-től vagy a Velocity Micro-tól. Ezen cégek mindegyike várhatóan bemutatja a rendszert az IDF alkalmából. A kétmagos Pentium Extreme Edition processzor támogatja a Hyper-Threading technológiát, amely által négy ˝szoftverszál˝ egyidejű futása válik lehetővé.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek