Connect with us

Hirdetés

technokrata

10 millió felett a „firefoxozók”

Laptop

10 millió felett a „firefoxozók”

Az alternatív böngésző népszerűsége töretlenül emelkedik.

Bart Decrem, a Mozilla Foundation szóvivője még október végén közölte a nyilvánossággal, hogy a következő év végére szeretnék, ha a böngészőpiac tíz százalékát a ˝kezükben tudhatnák˝. Decrem bízik abban, hogy ez egyáltalán nem elérhetetlen cél; mindezt arra alapozta, hogy az elmúlt hónapokban az utóbbi évek legjelentősebb ˝mozgása˝ volt tapasztalható e szegmensben. Az Internet Explorert használók táborának részesedése több százalékpontot is esett, s ebből elsősorban a Mozilla Foundation böngészői, mint például a Firefox, profitáltak.

Az egyes változatokat ráadásul egyre többen és egyre hamarabb töltik le az internetezők. Decrem közlése értelmében a 0.8-as Firefox négy hónap alatt 3,3 milliónyi felhasználót szerzett magának, a 0.9-es változat már 6,5 millió webezőt hódított meg alig három hónap alatt. Ehhez képest a végleges, 1.0-s változat előtti utolsó kiadása a debütálást követő alig egy hónap után már 5 millió internetezőt tudhatott a magáénak.

Nos, a legutolsó 1.0-s változat még ezt a tempót is felül tudta múlni, mindehhez pedig csak egy nappal kellett több, mint egy hónap. Az amerikai és német újságokban a rajongók adakozásából népszerűsített böngészőnek ugyanis a megjelenését követő harminckettedik napon „meglett” a tíz milliomodik felhasználója is.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés