Connect with us

A Microsoft elindítja Megoldásmegosztási Hálózat nevű globális kezdeményezését

Laptop

A Microsoft elindítja Megoldásmegosztási Hálózat nevű globális kezdeményezését

A Microsoft online környezetet hoz létre az állami szektor és a tudományos intézmények közötti együttműködés megkönnyítésére.

Az egyes országok kormányszerveinek feladata a gazdasági növekedés biztosítása, a munkahelyteremtés, megfelelő egészségügyi ellátás és oktatási rendszer kialakítása, illetve az életszínvonal javulásának elősegítése. Mindezt csak olyan módon lehet elérni, ha a szigorú kontroll alatt tartott költségvetés mellett folyamatosan fejlesztik a szervezeti hatékonyságot.

A Microsoft Corporation ezt felismerve bejelentette, hogy elindítja Megoldásmegosztási Hálózat (SSN – Solutions Sharing Network) nevű globális kezdeményezését, amely online módon, közösségi alapon teremt lehetőséget a kormányzati szervezetek, tudományos intézmények és más állami szervek közötti jobb kommunikációra, részletesebb információcserére és hatékonyabb együttműködésre. Az SSN lehetővé teszi a Microsoft állami szektorban működő partnerei és ügyfelei számára, hogy megosszák egymással kormányzati tulajdonban lévő egyedülálló informatikai megoldásaikat, architektúráikat, alkalmazás-forráskódokat, ezáltal elősegítve a hatékonyságot, és a hosszú távú fejlesztési költségek csökkentését.

Az információ cseréjének és integrációjának fontossága egyre nő, az ügyfelek, a partnerek és a kormányzatok pedig a Microsoft segítségét kérték olyan megoldások kialakításában, amelyek elősegítik a kormányzati alkalmazások és megoldások megosztását, finomítását és továbbgondolását az egyenrangú felek között. A Microsoft az SSN beindításával segít a hatékonyság növelésében, illetve az e-kormányzati költségek csökkentésében. Az SSN a közösséget, az együttműködést, valamint a kutatást és a fejlesztést helyezi a középpontba. A tudásanyagot egy helyen, katalogizált formában tároló kezdeményezés lehetővé teszi majd a kormányzati hivatalok és állami szervezetek számára a közös munkát, a kormányok tulajdonában lévő és a program számára felajánlott megoldások, architektúrák, és alkalmazás-forráskódok megosztását. A tipikus SSN-környezet a következőket öleli fel a tervek szerint:
• Web alapú portál a tudásanyag és a megoldások hozzáférhetővé tételére
• Nyílt fórum az állami szektorban működő partnerek számára, hogy megoldásaikat, szolgáltatásaikat megoszthassák és bemutathassák
• Mechanizmusok a legjobb beszélgetések és viták keresésére, értékelésére és katalogizálására

Az SSN kezdeményezés kulcsfontosságú elem a Microsoft ilyen irányú nemzetközi erőfeszítéseiben. A 2001-ben indult Shared Source Initiative (Megosztott Forráskód Kezdeményezés) elnevezésű program keretein belül a Windows forráskódja hozzáférhetővé vált a Microsoft meghatározott partnerei és ügyfelei számára. 2003-ban a vállalat bejelentette a Kormányzati Biztonsági Program (GSP) elindítását, amely kormányzatok és különböző szervezetek számára biztosítja azokat a technikai információkat, amelyek révén biztonsági elemzéseket és átvilágításokat végezhetnek a Microsoft Windows és Office termékein. Mára több mint 30 ország, többek között Ausztrália, Kína, Oroszország, Spanyolország, az Egyesült Királyság és Magyarország írta alá a GSP-re vonatkozó szerződést. 2003 novembere óta részletes információk állnak az ügyfelek rendelkezésére az adatcsere és az együttműködés megkönnyítése érdekében; a Microsoft ekkor jogdíjmentesen elérhetővé tette a Microsoft Office 2003 XML referenciasémáit és a kapcsolódó dokumentációt. A Microsoft Office 2003 XML referenciasémák licenctulajdonosai további előnyök birtokába is jutnak: egyszerűbben azonosíthatják a dokumentumokon belül az adatokat, egyszerűbben generálhatnak már létező tartalomból jelentést és dokumentumot, illetve automatikus feldolgozás végett szűrhetik az adatokat.

„Az SSN rendkívüli erőforrást jelent a kormányzati és tudományos intézmények számára az elképzelések és technológiák szervezetek, országok és kultúrák közötti megosztásához” – mondta Gerri Elliott, a Microsoft állami szektorokért felelős nemzetközi részlegének alelnöke. „Elköteleztük magunkat a kormányzatokkal és az állami szervezetekkel való együttműködés mellett, hogy egyedülálló informatikai igényeiknek megfelelő, célzott megoldásokat szállítsunk számukra.”



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

p30_pro_eisa

SmartPhone

A Huawei P30 Pro lett az idei év legjobb okostelefonja

2019. augusztus 22. csütörtök
lg_thinq_amazon_01

Smart home

Az LG háztartási gépei bevásárolnak helyetted online

2019. augusztus 22. csütörtök
klíma az irodában

Office

Hogyan állítsuk be a klímát az irodában

2019. augusztus 21. szerda
mobilfoto_kiallitas_budapest_19

Esemény

Mobilfotó-kiállítás perui portrékból

2019. augusztus 19. hétfő
casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő

Dotkom

YouTube előfizetés

Digitális oktatás

YouTube Music előfizetés diákkedvezménnyel

2019. augusztus 19. hétfő
maxresdefault-1

Dotkom

A Huawei bemutatta saját operációs rendszerét

2019. augusztus 11. vasárnap
maxresdefault

Dotkom

A Vodafone beindította a jövő szenzorhálózatát

2019. augusztus 7. szerda
psd2 blockbenpay
adesso magyar iroda

Dotkom

Képviseletet nyit az adesso Magyarországon

2019. augusztus 5. hétfő