Connect with us

Hirdetés

technokrata

A világ legnagyobb digitális fényképe

Laptop

A világ legnagyobb digitális fényképe

Holland mérnökök egy csoportja elkészítette a világ legnagyobb digitális fényképét, mely egymaga 7,5 GB-os mérettel rendelkezik.

A Holland Alkalmazott Tudomány Kutató Szervezet (Netherlands Organization for Applied Scientific Research – TNO) egy olyan kutatói és mérnöki konglomerátum, mely az – űrkutatástól kezdve egészen a kőolajjal kapcsolatos kísérletekig – a tudományok igen széles skálájával foglalkozik. Kedden bejelentették weboldalukon, hogy elkészítették a világ legnagyobb digitális fényképét, melynek megtekintéséhez egy Flash-ben készített képnéző program is tartozik.

Madártávlatból fényképezték le Delft városát, s ennek során hatszáz különálló fénykép született meg (kicsivel több mint egy óra alatt). Ezeket a képeket aztán egyetlen nagy fényképpé dolgozták össze a számítástechnika segítségével. Az utómunkálatok azonban már jelentősen több időt vettek igénybe: hozzávetőleg 24 órába telt a képek optimalizálása és összehasonlítása, míg a végső fénykép összeállítása még ennél is tovább tartott: a feladaton összesen három napig dolgozott öt csúcskategóriás PC.

Végül megszületett a monstre kép, mely 2,487 milliárd pixelből áll (összehasonlításul: egy átlagos digitális fényképezőgép ennek a felbontásnak az ezredrészére képes). Ha ezt a szabványos 300 pont per négyzetinch (DPI) felbontásban nyomtatnánk ki, akkor egy 6,7-szer 2,7 méteres gigaposztert kapnánk (természetesen nem nyomtatták ki ekkora méretben).

Annak érdekében, hogy kivitelezhető legyen a projekt, három problémát is meg kellett oldaniuk a kutatóknak: először egy új képformátumra volt szükségük. A TIF formátum például kifejezetten jóminőségű képek esetén használatos, ám 4 GB-nál nagyobb file-okat ez sem tud kezelni. Ezenfelül leprogramozták a képillesztő szoftvert is, s azt a problémát is megoldották, melyet a kamera szűkös belső memóriamérete jelentett. Egy Firewire kapcsolattal egyszerűen egy noteszgépre mentették el az elkészített képeket, ahelyett, hogy a fényképezőgép soványka memóriakapacitását terhelték volna.

Azt, hogy a dolog megismételhető, sőt, túlszárnyalható, mi sem mutatja jobban, hogy az előző rekordot tartó fénykép „csak” 2,5-ször volt kisebb részletességű, mint a hollandok által elkészített. Max Lyons nevéhez fűződik a tavalyi évben készített korábbi rekorder fénykép, mely elsőként törte át az 1 milliárd pixeles határt: a fényképész Utah állam Bryce Canyon Nemzeti Parkjáról készítette panorámaképét.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés