Connect with us

technokrata

NHH: a piacfelügyeleti díjat be kell fizetni!

Laptop

NHH: a piacfelügyeleti díjat be kell fizetni!

Az NHH felhívást adott ki a piacfelügyeleti díj megfizetéséről.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság piacfelügyeleti eljárás megindítását tervezi a felügyeleti díj mértékéről és a felügyeleti díjjal kapcsolatos adatszolgáltatásról és hatósági feladatokról szóló 15/2004. (IV. 24.) IHM rendeletben előírt, a piacfelügyeleti díj megállapításához szükséges adatszolgáltatás és a piacfelügyeleti díj befizetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzésére. A rendelet hatálya, és így az eljárás kiterjed mind az elektronikus hírközlési, mind a postai szolgáltatók teljes körére.

A rendelet szerint 2004-ben a szolgáltatóknak június 30-áig meg kellett küldeniük a számvitelről szóló törvényben meghatározott beszámolón alapuló, illetve a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó szolgáltatók esetében az adóbevalláson, adónyilvántartáson alapuló árbevétel, bevétel összegére vonatkozó adatokat a 2003. évre vonatkozó nettó árbevételük összegéről a hatóság részére. A rendeletben előírt befizetési kötelezettségeiket a következők szerint kell, kellett megfizetniük a hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00287247-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára:
– 2004. június 30-ig az első és második negyedéves felügyeleti díjat,
– 2004. szeptember 30-ig a harmadik negyedéves felügyeleti díjat,
– 2004. december 20-ig a negyedik negyedéves felügyeleti díjat.

Az éves piacfelügyeleti díj mértéke 2004-ben: – az elektronikus hírközlési szolgáltató elektronikus hírközlésből származó 2003. évi nettó árbevételének 0,212 %-a, – a postai szolgáltató postai szolgáltatásból származó 2003. üzleti évi nettó árbevételének 0,113 %-a. A befizetés teljesítése a rendelet alapján kötelező.

Az előzetes adminisztratív ellenőrzés során a hatóság a 2004. október 31-ei adatok alapján a következőket állapította meg:
1. A szolgáltatók nagy része (80-85%) az auditált adatokat megadta.
2. A felügyeleti díjat csak a szolgáltatók 1/3-a fizette be, a többi szolgáltató befizetési kötelezettségének nem tett eleget.
3. A befizetést teljesítő szolgáltatók között van olyan is, aki csak a harmadik negyedéves befizetést mulasztotta el.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság kéri azokat a szolgáltatókat, akik a rendeletben foglaltaknak ez idáig nem tettek eleget, hogy adatszolgáltatási és befizetési kötelezettségüket haladéktalanul teljesítsék. A rendeletben előírtakat nem teljesítők a piacfelügyeleti eljárás során szankcióval, valamint ismételt jogsértés esetén bírsággal sújthatók.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek