Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Matáv 2004. harmadik negyedévi eredményei

Laptop

A Matáv 2004. harmadik negyedévi eredményei

Stabil pozíció 2004 első kilenc hónapjában.

A Matáv bevételei kismértékben, 0,5%-kal 449,7 milliárd forintra (1.773,5 millió euróra) csökkentek az év első kilenc hónapjában 2003 azonos időszakához viszonyítva, mivel a magasabb mobil, adatátviteli és készülékértékesítési bevételeket ellensúlyozta a belföldi és nemzetközi, valamint az egyéb forgalmi bevételek mérséklődése. A beszámoló szerinti EBITDA 6,2%-kal 182,9 milliárd forintra csökkent, a beszámoló szerinti EBITDA ráta 40,7%-ot ért el. Az átszervezés költségei nélkül az EBITDA 186,2 milliárd forint volt, az EBITDA ráta pedig 41,4%. A tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg 52,2 milliárd forintot tett ki. Ebből a vezetékes szegmensre 22,5 milliárd forint, a mobilra 24,4 milliárd forint, a MakTelre pedig 5,3 milliárd forint jutott.

A vezetékes szegmensben a bevételek 7%-kal csökkentek, az EBITDA ráta 35,7% volt. A mobil szegmens bevételei 4%-kal nőttek, EBITDA rátája 39,7% volt 2004 első kilenc hónapjában. A T-Mobile Magyarország 47,6%-os piaci részesedéssel megőrizte vezető pozícióját, előfizetőinek száma 2004. szeptember végén közel 4 millió volt. A nemzetközi szegmensben a bevételek 0,6%-kal csökkentek, a beszámoló szerinti EBITDA ráta 46,9% volt. A MakTel harmadik negyedéves eredménye magában foglal 3,4 milliárd forint létszámleépítésre képzett céltartalékot; ezen átszervezési költség nélkül az EBITDA ráta magas, 53,5%-ot ért el 2004 első kilenc hónapjában.

A csoportszintű üzleti eredmény 82,2 milliárd forintra csökkentek döntően az átszervezés következtében felmerülő személyi jellegű ráfordítások 11,9%-os növekedése (elsősorban a MakTel esetében) és az értékcsökkenési leírás 7,9%-os emelkedése következtében. A nettó eredmény 41,1 milliárd forintra (162,1 millió euróra) csökkent.

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 144,1 milliárd forintra mérséklődött az EBITDA csökkenése és a magasabb fizetett kamatok együttes hatásának következtében. A befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow 64,4 milliárd forintra emelkedett. Ez a tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg növekedésének (elsősorban a vezetékes szegmensben), valamint a leányvállalatokba és társult vállalkozásokba (pl. T-Systems Hungary) fektetett összeg növekedésének együttes hatása, amit részben ellensúlyozott az ingatlanértékesítésből származó bevételek emelkedése. A pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow 66,8 milliárd forintot tett ki, ami elsősorban az anyavállalat által kifizetett magasabb osztalékkal és ehhez kapcsolódó magasabb hitelfelvétellel magyarázható.

A nettó adósság-állomány 13,1 milliárd forinttal csökkent 2003. szeptember vége óta, az eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság + saját tőke + kisebbségi részesedésekre vetített aránya) 33,1% volt a 2003. szeptember végi 32,8%-kal szemben.

Straub Elek elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban elmondta:
„A vezetékes szegmens teljesítménye gyengült a jelentési időszakban a szabályozói és versenykörnyezetben tapasztalható erősödő nyomás következtében. A mobil szegmensben a harmadik negyedévben az árak, szolgáltatások és belépési korlátok terén egyaránt fokozottabb verseny alakult ki, mindezek ellenére a T-Mobile Magyarország meg tudta tartani piacvezető pozícióját. A MakTel a némileg alacsonyabb bevételek ellenére megőrizte nyereségességét, és 53% feletti EBITDA rátát ért el az év első kilenc hónapjában – nem számítva a harmadik negyedévben a létszámleépítésre képzett céltartalékot. Úgy véljük, hogy a 2004. évre vonatkozóan közzétett célkitűzéseink megvalósíthatóak, jó úton haladunk a közelmúltban bejelentett középtávú értékteremtő programunk végrehajtásában. Hatékonyságunk megőrzése érdekében terveink szerint az anyavállalat létszámát közel 2 600 fővel csökkentjük 2006 végére, beleértve mintegy 800 fő kiszervezését – ezzel kapcsolatosan megállapodást írtunk alá az érdekképviseletekkel. Szeptember végén az egy alkalmazottra jutó vonalszám az anyavállalatnál 354 volt, de terveink szerint a mutató jelentős mértékben javul, és értéke 2006 végére meghaladja az 500-at. A MakTelnél az alkalmazottak száma már az idén jelentősen csökken, ennek pénzügyi hatása a társaság harmadik negyedéves eredményében jelentkezett.”



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés