Connect with us

technokrata

Indulhat az Antenna Hungária Rt. privatizációja

Laptop

Indulhat az Antenna Hungária Rt. privatizációja

A kormány további működőtőke-bevonásra számít az értékesítés kapcsán.

Az ÁPV Rt. felhatalmazást kapott arra, hogy az Antenna Hungária Rt. állami részvénycsomagját nyílt pályázaton értékesítse, miután a kormány döntött az Antenna Hungária Rt. privatizációs koncepciójáról.

A cég állami tulajdonban lévő részvényei jelentős részének magánosítását négy évvel ezelőtt, 2000-ben már megkísérelték, ám akkor a kedvezőtlen tőkepiaci körülmények miatt meghiúsult az értékesítés, az ÁPV Rt. Igazgatósága a hazai és a nemzetközi tranzakciót elhalasztotta. Most, az akkor megkezdett privatizációt folytatja az ÁPV Rt., a vagyonkezelő a nyílt pályázaton a társaság 75%+1 szavazatot biztosító részvénycsomagját ajánlja fel.

A pályázaton a szakmai szempontok mellett a legmagasabb vételárat kínáló pályázó szerepelhet sikerrel. Az értékesítés várhatóan – tanácsadók közreműködésével – jövő év közepére lezárul. A kormány további működőtőke-bevonásra számít az értékesítés kapcsán.

A privatizációra azért van szükség, hogy a magyarországi műsorszórás lépést tarthasson a jelenleg zajló technikai forradalommal. A fejlett országokban az analóg rendszereket a digitális műsorterjesztés váltja fel, amely a televíziózásban lényegesen jobb képminőséget ígér, sokkal több csatorna válik foghatóvá, és a televíziókészülék számos más szolgáltatásra is alkalmassá válhat.


Az Antenna Hungária Rt. 1992-ben alakult át részvénytársasággá 7,8 milliárd forintos jegyzett tőkével. Az akkori ÁVÜ 34 magyar önkormányzatnak biztosított tulajdont a társaságban, mintegy félmilliárd forintos értékben, így az állam részesedése 92,5 százalék volt. Az ÁPV Rt. 1994-ben a társaság kárpótlási jegy ellenében értékesített Antenna Hungária részvényeket, így az állami részesedés 83,2 százalékra csökkent.

A privatizáció következő lépését a 2000. évi nyilvános kibocsátás jelentette, melyen az eredeti tervek szerint az 50%+1 szavazat feletti részesedés értékesítése mellett, 9,5 milliárd forintos alaptőke-emelésre került volna sor. A kedvezőtlen tőkepiaci körülmények miatt azonban az ÁPV Rt. Igazgatósága a hazai és nemzetközi tranzakciót elhalasztotta, csak egy kisebb jelentőségű hazai tőzsdei aukcióra került sor, melynek során az ott felkínált részvénymennyiség 12 százalékát sikerült értékesíteni.

Az ÁPV Rt. 2001-ben kárpótlási jegy ellenében értékesítette a részvények 1,16 százalékát, a munkavállalóknak pedig kedvezményes formában 1,84 százalékát adta el, így részesedése 83,71 százalékra csökkent.

Az ÁPV Rt. a Forrás Rt.-be apportált 10 százaléknyi Antenna Hungária részvénycsomagot. Ezzel az állami részesedés 73,71 százalékra mérséklődött. A Forrás Rt. azóta értékesített mintegy 8,7 százaléknyi részvényt, a fennmaradó részre az ÁPV Rt.-nek vételi opciója van, ami lehetővé teszi, hogy az ÁPV Rt. 75%+1 szavazatnyi csomagot kínáljon fel eladásra.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek